Bezárás

Keresés

Bezárás

TRAVELLERS – Tamara Tóth bemutatója a Marie Claire Fashion Days-en

A 2018-as tavaszi kollekcióhoz az alapötletet az ír cigányság, az ún. Travelling Community öltözködéskultúrája és társadalmi helyzete adta. A márkára korábban is jellemző volt a társadalmi felelősségvállalás határát súroló témák boncolgatása, ezt a hagyományt folytatja Tamara.

A közösség tagjait a köznyelv többféle névvel illeti, pikey, tinker, gypsy, pavee vagy a kollekció nevének is választott és a maga a közösség tagjai által is a leggyakrabban használt traveller.

Ezen megnevezések többsége egyébként erősen pejoratív, vagy szimplán nem helytálló, hiszen például a tinker, mint foglalkozás (bádogos, üstfoltozó) mai felgyorsult, iparosodott világunkban többé nem létezik, a gypsy, azaz nemes egyszerűséggel cigány elnevezés pedig a letelepedett és nem a nomád közösségre utal.
 
 
 
Ezen két csoport egyébként is elhatárolódik egymástól, nem beszélve arról a helyzetről, ami tovább fűszerezi az elnevezés körüli bizonytalanságot, miszerint a romani (azaz az általunk is ismert kreol eredetű roma cigányság) fenntartja magának ezt a „megnevezést”, identitást. Az ő véleményük szerint az ír cigányság csupán életmódjában különbözik a letelepedett ír lakosságtól, amely életstílus, egy választott magatartásforma, így nem nevezhetőek etnikai csoportnak, pláne nem cigánynak.
 
 

Az, hogy etnikai csoportként kell e beszélünk eme nomád csoport tagjairól (a hivatalos, politikailag korrekt kifejezés, amennyiben a közösség egy tagját szeretnénk megnevezni: member of the Travelling Community) nem csak az általunk ismert roma közösség berkeiben, de az ír közbeszédben, illetve jogalkotásban is hosszú ideig vita tárgya volt.
 
 
 
A téma körüli bizonytalanság magva ugyanaz, mint amit a roma cigányság is érvként hozott fel, a travellerek esetében nem beszélhetünk a letelepedett ír lakosságtól eltérő bőrszínről, arckarakterről, bármilyen antropológiai értelmében vett, a laikus számára is egyértelműen látható különbségről, mindössze életstílusbeli eltérésekről, ami valóban lehet akár választott magatartásforma is.
 
 

A Travelling Community azonban mégis hosszú ideje küzd, hogy a letelepedett ír lakosságtól nem csak hagyományaiban de genetikailag is különböző, etnikai csoportként tartsák őket számon.
 
 

Köszönhetően az évek óta tartó, két oldal közti párbeszédnek, a nomád közösség a letelepedett lakosságtól való különválását dokumentáló, közel ezer évre visszanyúló írásos leletek feltárásának, valamint a közelmúltban igen nagy mintavétellel mindkét csoport tagjai között végzett, meggyőző eredményű genetikai vizsgálatnak, 2017 márciusában a Travelling Community tagjait hivatalosan is etnikai kisebbségként ismerte el az ír állam.
 
 

Mindezek az adatgyűjtése alatt szerzett információk győzték meg Tamarát arról, hogy ez a csoport sokkal bonyolultabb és sokrétűbb a látszatnál, amit a róluk készített valóságshow-k mutatnak, annál a felületes képnél, amit a média közvetít, és amit a kelet-európai átlagember, közvetlen tapasztalt híján, hitelesnek gondol.
 
 

A tervező és a kollekció természetesen nem hivatott minden nézőpont kibontására, a teljes feltárásra, ez lehetetlen is volna a divattervezés mint alkalmazott művészet eszközeivel, célja mindössze a gondolatébresztés, a figyelemfelkeltés.
 
 

SZABÁSVONALAK, SZÍNEK, FORMÁK
A kollekció formai- és színvilágában a közösség tagjainak öltözködéskultúrájából merítették az ötleteket, és ezeket kombinálták a márka irányelveivel, valamint a védjegyénk számító sportos részletekkel.

Az alapanyagok kiválasztásánál fontos szempont volt az inspirációt adó közösség nomád életmódját figyelembe véve, hogy a felhasznált textilek könnyen tisztíthatóak, kezelhetőek legyenek.

Szabásvonalak tekintetében egyaránt megjelenik a hétköznapi, kényelmes viselet, és a nagy családi, közösségi eseményekre jellemző túldíszített, nagyvolumenű, látványos alkalmi ruha is.
 
 

A színek és a díszítések megválasztásánál szintén a közösség értékeit, vágyait és ízlését vették alapul, így az öltözékek nagy részében a rózsaszín és a piros dominál, a rátétek pedig dúsak és csillogóak. A vallási jelképek (a csoport tagjaira és az ír lakosságra általában is jellemző humorral fűszerezve) és az emberi jogokért, emberi bánásmódért folyó harc vezényszavai egyaránt megjelennek. Ezen díszítések elkészítésének technikáját párhuzamba állították a Travelling Community életstílusával, akik hagyományaikat a modern világ vívmányainak segítségével őrzik, így a feliratok lézervágással, míg a gyöngyözött részletek kézzel, 70-80 munkaóra felhasználásával készültek. 
 
A bemutatót záró ruha már másnap egy énekesnőn volt, erről részletesen írunk itt.
 
 
 
Fotókredit: Nagy Attila, Marie Claire, ill. Just Creative 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek