Bezárás

Keresés

Bezárás

« Vissza

Egy kis Párizs a karanténból – Öltözz ki otthon címlaplány

Vanyovszki Mária

Egy hete próbálok félórát találni rá, hogy a címlaplány #öltözzkiotthon kihívásra a fotókat elkészítsem. Az eddigi kvázi nyugodt és magányos életembe nekem pont a járványhelyzet hozott olyan extra családi nehézségeket, amik állandó napi kihívásokat jelentenek.
 
Tegnap, azaz húsvéthétfőn sikerült abszolválni a feladatot, és ha már végre hajat mostam, egyből négy képet is összehoztunk édesanyámmal, aki a fotósom volt. (Hamarosan ő is főszerepben tűnik majd fel, de az egy következő kihívás lesz, figyeljétek az Eseményeink között!)
 
Először időzítővel próbálkoztam, mivel neki el van törve a jobb keze, meg még amúgy sem fotózott soha. De ahogy az időzítővel történő, kevésbé sikeres próbálkazásaimat látta, ragaszkodott hozzá, hogy bal kézzel megpróbálja. Ahogy látjátok, született tehetség! 
 
 
 
 

Az ötlet elindítója, Simonovics Ildikó elmondása szerint kifejezetten úgy válogatott címlapokat a kihíváshoz, hogy azok viszonylag könnyen, otthoni körülmények között is kivitelezhetőek legyenek.
 
Ildikó választásai azért is izgalmasak, mert ha nincs hasonló ruhánk, a pózokkal tudunk játszani, vagy aki hajformázásban erős, azzal, aki sminkelni szeret, ott idézheti meg az adott korszak hangulatát.
 
Többször írtam már, hogy ennek az #öltözzkiotthon játéknak a lényege egymás inspirálásán túl a kiöltözéssel járó szellemi, lelki és testi összeszedettség. Ez a fajta kreatív energia, ha csak percekre is nemcsak kirángat a mindenféle nyomorult állapotokból, de új erőt is ad, hogy a kemény dolgainkat folytatni bírjuk.
 
Mindemellett nagyon jó gyakorlat arra is, hogy megmutassa, mennyire változatosan és szabadon lehet variálni a saját ruhatárunk darabjait. Erről egy következő cikkben tervezek majd írni részletesebben.

A kihívás folyamatos, bármikor csatlakozhattok!

Válasszatok ki egy címlapot és készítsetek fotót annak inspirációjaként, majd töltsétek fel mind a kettőt megjelölve három embert, akit kihívtok a játékra!
Használjátok a következő tageket:
#legyteiscimlaplany 
#ezadivat 
#karantendivat 
#egykisparizs
#öltözzkiotthon
#asalonbudapest
#stayhomestaychic
 
Címlapok és részletek:
https://www.facebook.com/pg/simonovics.i/photos
 
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések