Hat hónappal ezelőtt egy Andrássy úti üzletben két idegen nő beszélgetni kezdett. Egyikük mint stylist akkor is „dolgozott”, a másikuk tipikus impulzív vásárlóként éppen „csak” benézett egyik kedvenc boltjába. A történet csattanója, hogy én ott sem voltam, mégis e véletlen találkozásnak köszönhetően lettem az Alexandra Vajda tervezői márka pár héttel későbbi, első bemutatójának meghívott vendége és talán egyetlen sajtósa. Az akkor bemutatott, tavaszi-nyári kollekcióról készült beszámoló elolvasható itt.
Féléves tervezői tapasztalattal a háta mögött, múlt hét csütörtökön Alexandra visszatért a korábbi bemutató színhelyére, a Bazilikára panorámás, Andrássy úti lakásba, hogy őszi-téli darabjait is megmutassa a nagyközönségnek.
Ezúttal már tagadhatatlanul egyfajta elváráshorizontból figyeltem, hogy a tavaszi bemutató után mit alkothatott a stylistból tervezővé avanzsált, divatrajongó lány.
Legalább háromszor annyian voltunk, mint a márka debütálásának számító májusi programon: család, barát és ismerősök mellett még több (potenciális) vásárló, jó pár sajtós, blogger és egyéb érdeklődő.
A stylist tapasztalatait ügyesen érvényesítő Alexandra ezúttal is egy jól variálható, komplex kapszula kollekcióval készült.
Fő elem nála a nadrág, melyet több verzióban értelmezett újra: a szűkre szabott, de különleges betéteivel és vonalaival teljesen átértelmezett türkiz; a lábközépig érő, fekete, bő szárú, úgynevezett nadrágszoknya, mely kifejezést szerintem a kilencvenes évek óta ki sem mondtam, ill. a harántcsíkos, hosszú, pamut, mely állóképen közel sem mutat olyan jól, mint ahogyan mozgás közben életre kelt. Egyik szerelem darab volt a kollekcióból, pedig én kifejezetten nem vagyok egy nadrág kedvelő alkat, de ebben benne volt mindaz a légies nőiség, amit a ruhákban imádok.
Ami Alexandra ruháit illeti, klasszikus egyenes vonalakat bolondított meg különböző módokon: így a türkiz két árnyalatával és feketével kombinált, több darabból szabott és összeállított, a tradicionális kínai csipao-ra emlékeztetőt; a nagy fekete selyemövvel elegánssá tett, de egyébként egészen lezser viseletként is működő hosszú ujjú, harántcsíkos, ejtett vállút; a derékban megcsavart, klasszikus kis feketét; a testre simuló, egyedi vállmegoldású vöröset vagy éppen a szétszabott hatást keltő, a rétegeket görögösen egymásba hajtó tunika-szerű fehér ruhát.
Három kabáttal is készült: a dupla gombsoros, nagy galléros, derékban csinosított zöld; a háromnegyedes ujjú, bolerószerűen is a vállra vethető vörös és a szőrmehatású anyagból készült, sálszerű megkötővel újraértelmezett, ekrü pelerin.
Azért is szeretem az ilyen kapszula kollekciókat, mert jut idő a darabok akár egyenként való elemzésére is, a tervezői koncepcióból pedig még jobban átjön az alapelv, mely szerint a hangsúly nem a mennyiségen, hanem a minőségen van. Ezt tükrözte az anyaghasználat is: hernyóselyemmel, muszlinnal, pamuttal és bőrrel dolgozott.
Színvilágát illetően Alexandránál mindig a klasszikus fekete-fehér a kiinduló alap, melyet ezúttal sem tagadott meg, de ahogy a pasztell sárga került előtérbe a nyári kollekcióban, úgy most az őszi színeket és a téli ünnepek hangulatát megidézve a vöröset, a türkizt és az ekrüt építette be ebbe a harmóniába.
Az utolsó darab szintén egy nadrágos összeállítás volt, mely azonban igazi záró elemként - fekete, nyakban magasított, a hátat teljesen szabadon hagyó csipke felsővel, áttetsző nadrággal és vörös selyemövvel - az estélyi ruhák szintjére emelte ezt az egyébként anno praktikus viseletnek indult ruhadarabot.
Hétköznapi ruhák, de prémium minőségben – ez az Alexandra Vajda, ahogyan maga a tervező vallja.
A
Difiori Virágszalon egyedi dekorációi élénk színeket varázsoltak a letisztult, világos térbe.
Az estről készült további képek:
