Bezárás

Keresés

Bezárás

Tudatos élet, felelős öltözködés – Ruhákkal mentjük a világot megint!

Vanyovszki Mária

Az utóbbi két évben szinte már divat lett fenntartható és tudatos öltözködésről beszélni. Mostanra a nagy fast fashion márkák sem engedhetik meg maguknak, hogy ne tűzzék zászlajukra az olyan hangzatos szavakat, mint az újrahasznosítás vagy éppen az öko-anyagok. Ez azonban – sajnos – a legtöbb esetben náluk csak reklámfogás, hisz a töménytelen mennyiségű ruházat készítése során, amit hétről-hétre kiraknak a plázákban található üzleteik polcaira, kevés felel meg ezeknek a szlogeneknek. Még nagyobb probléma, hogy egyáltalán nem átlátható a folyamat, hogy milyen utat is járt be a ruha vagy ing, amit már egy jobb szendvics áráért meg tudunk venni.

Többször írtam már arról, hogy milyen nagy a fogyasztó felelőssége. 

Hogy vásároljunk ritkábban és akkor vegyünk értéket! 

Járjunk workshopokra, ahol személyesen tapasztalhatjuk meg, mennyi munka, mennyi szépség és érték van akárcsak egy kis pénztárca elkészítésében.

Azt is folyton hangsúlyozzuk az oldalon, hogy egy helyi márkától, tervezőtől vásárolva már nagyot lépünk előre, hisz az ilyen alkotó lényegesen kisebb ökológiai lábnyommal dolgozik, mint azok a nagy, nemzetközi brandek, akiknek hiába öko az anyaga, ill. hátrányos helyzetű, kis közösségeket is támogatnak a munkahelyteremtéssel, mindezekkel együtt olyan tömegtermelést ontanak a világra, ami mennyisége okán továbbra is a túlfogyasztást erősíti, ami a Föld egyre nagyobb terheltségét okozza.

Egy, a közelünkben működő márka, ha nem is tud kifejezett öko szlogenekkel villogni, lényegesen kisebb szériában gyártat és kevés hulladékot termel, ha egyáltalán, ill. helyi, normális munkakörülmények között foglalkoztatott varrónőkkel dolgoztat. Már csak a közelség okán lényegesen átláthatóbb a teljes folyamat.

Mindezek mellett nagy szükség van azokra a kifejezett etikus, fenntartható és öko-tudatos márkákra, akik a vásárlók edukálásának élvonalbeli harcosai. Így nagy öröm volt számomra, hogy a Marie Claire idei divathétvégéjén külön blokkot szentelt azoknak a magyar tervezőknek, akik ezt az utat választották.

ALMA VETLÉNYI
A 2016-os Gombold Újra versenyét egy zero waste kollekcióval megnyerő Vetlényi Alma most bemutatott darabjait személyes emlékek inspirálták. Az eseményen volt szerencsém találkozni a tervező kishúgával is, aki a környezettudatos öltözködés jegyében egy olyan színes ruhát viselt az eseményen, melyet több mint 10 évvel ezelőtt még Alma hordott, és mely egyike azoknak a gyerekkori ruháknak, melyek forma- és színvilága a most bemutatott darabokat inspirálta.
 
 
A dekonstruktív újragondolás színes káprázatokban jelent meg a kifutón. A szabásvonalakban és a sziluettekben fellelhető a gyermeki játékosság: fodrok, kivágások és kapucnik újragondolt megoldásaiban.
 
 
 
Az imidzsdarabok belső oldalán található kézi hímzések naplóból kiragadott mondatok, aktuális üzenettel. Hernyóselyemből és pamutból készültek a színpompás szettek, a szabászati hulladékgazdálkodást ezúttal is figyelembe véve.

AWARE BY PRINTA
Az Aware by Printa már tavaly jelen volt a Marie Claire kifutóján. Az évek óta az újrahasznosítás jegyében alkotó márka egyre markánsabb fashion jelenlétet vív ki magának a magyar piacon is. Bár a Printa üzletét mind a mai napig külföldi vásárlók látogatják nagyobb számban, a márka gyakornoki programjában megállíthatatlanul neveli ki itthon a fenntartható divatra fókuszáló, fiatal tervezők generációit. Közben pedig egyre komolyabb, nemzetközi színvonalat vonultat fel öltözéksoraiban is.
 
 
A Walking Distance kollekció a természetben született és a környezettudatos utazás fontosságára hívja fel a figyelmet: fedezzük fel a környékünkön található helyeket, gyalogoljunk, fussunk, sétáljunk, kapaszkodjunk fel egy sziklára, ugorjunk át egy patakot! Ebben a szellemben az alapanyagok helyben készített és talált textíliák, ill. olyan vintage kelmék, melyek nemcsak kényelmesek, de környezetbarát összetételűek is.
 
 
Különleges szabásvonalakkal és kézzel szitázott mintákkal tették mindezt még egyedibbé, a korábbi szürke, fekete, barna, kék színeket most élénk árnyalatokkal is emelve, melyek az esti égboltot és a ragyogó napsütést idézik.
 

LAZLO
A Lazlo márka ruhái már a kezdetektől kimondottan szabászati hulladékból készülnek. Edina, a tervező úgy használja fel nagy textilgyárak megmaradt, különleges mintájú, magas minőségű anyagait, hogy azok az enyészet helyett ezzel a felhasználással újra értéket képviselnek.
 

A környezettudatosság magasiskolája egy designer kezében elképesztő formákban tud érvényesülni.

 
 
A most bemutatott 2019-es tavaszi–nyári kollekció a One nevet viseli: a modellek ugyanis méret nélküliek (azaz one size-ok). A szabásminták letisztultak és a zero waste elvet követik: úgy vannak szerkesztve, hogy ne legyen leeső szabászati hulladék. A textilminták fotóprintek, amelyek különböző élethelyzeteket vagy éppen manipulált textileket jelenítenek meg.
 
 
WYHOYS
A márka legújabb kollekciója a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet. A tervező, Pápai Lilla szívügye az állatvédelem, így lett a jövő évi, tavaszi-nyári kollekció ihletője két hazai állatmenhely: az Eszkuláp Állatvédő Egyesület és a Léleklánc Állat és Környezetvédő Alapítvány. A velük való együttműködésben, az ott élő állatok történetéből és élethelyzetéből inspirálódott darabokat láthattunk a kifutón.
 
 
Az organikus pamutból készült, kötött, valamint az OEKO-TEX, nyomott, bambuszselyem ruhadarabok, a sportos, mégis elegáns outfitek nyugalmat, egyszerűséget árasztanak.
 
 
A kollekció kötött elemei különleges átlapolásokkal, apró részletekkel és hajtásokba bújtatott hímzésekkel a rejtett problémákra utalnak. A színvilág a kutyákat idézi meg, így jellemzőek a természetes, meleg, natúr színek, valamint a pasztell rózsaszín.
 
 
 
A bemutatott kollekciók tavasztól vásárolhatóak meg, ill. elérhetőségüket a 2019 elején induluó asalon.shop online piacterében is biztosítani kívánjuk.
________
Nyitókép és hangulatkép: Horváth Adrienne
Look képek: Jordanoff Péter
 
Outfit bejegyzésünk az eseményről: Fenntartható divatban – Marie Claire Outfit
 
Összes fotónk a kifutóról:
 
Alma Vetlényi
 
Aware by Printa
 
Lazlo
 
Wyhoys



Hasonló hírek