Bezárás

Keresés

Bezárás

Hanami Babe – A NATI 100% PURE IDEA ruhák a cseresznyefa virágzás jegyében

Gyulai Natália, a NATI 100% PURE IDEA tervezője már egyetemistaként is szerelmese volt a japán kultúrának, járt is az országban, sőt, rangos pályázatokon díjakat is nyert.

A japán témák azóta is előkerülnek tematikus kollekcióiban. Ilyen az integető macska, a maneki-neko alakja, vagy a japánok egyik legkedvesebb időszaka, a cseresznyefa virágzás, azaz a Sakura.

Múlt héten megjelent legújabb kollekciója a Sakura körüli ünnepsort, a Hanamit idézi meg: amikor a japánok nagyjából februártól úgy május elejéig sorra járják a virágzó fák ligeteit, szinte már zarándokolnak és közben fesztiváloznak.

A HANAMI BABE ruhákban használt, eredeti, mintázott anyagokat Nati japán kézműves műhelyekből rendelte.
 
 
Háromféle variációban dolgozta fel a témát: a leglátványosabb, legszínesebb mintákon a virágzó cseresznyefák körül ott fesztiváloznak a cicák, a visszafogottabb verziókban csak a virágmotívum jelenik meg, és van olyan, csak a cicák.
 
 
 
 
 

A mintákat kevésbé bevállaló vásárlók számára ugyanakkor készült egy olyan verzió is, ahol a természetes anyagok flitteres díszítést kaptak, és ezt egy konszolidált, minden alakra jól passzoló tunika formájában hozta ki Nati. A ruhák a szintén japánból rendelt vintage selyemövekkel és az azok összetűzését szolgáló, ragyogó brossokkal válnak még egyedibbé.
 
 
 

A mintázott darabok szintén elérhetőek ezekben a tunika fazonokban, ill. készült egy bohókásabb, hátul sok fodorral díszített, látványában uszályosnak ható, nagy ruha. Ezt alkalmi viseletnek én már ki is néztem magamnak.

A színpompás darabok fotózásához Nati Virivee színátmenetes harisnyákat társított.
 
Kampányképek: 
 
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések