Bezárás

Keresés

Bezárás

A kifutóról jelentjük – Divatbemutató az YLKA-ban

Az élményeket begyűjtötte: Vanyovszki Mária

Amikor január végén egyik délután azzal indítottam egy beszélgetést, hogy aznap megéreztem a tavasz érkezését, furcsán néztek rám a többiek, de végül azt a magyarázatot találták, hogy nyilvánvalóan a lelkemben tavaszodott ki ilyen korán.

Ahogyan az idő szubjektív érzékelésének sincs semmi köze az emberiség által évszázadok alatt kialakított huszonnégy órás, hét napos, tizenkét hónapos stb. rendszerhez, úgy miért ne élhetnénk meg az évszakokat is teljesen szabadon! Sőt, van akinek ez hivatása gyakorlásában elengedhetetlen.

Minden divatrajongó nagyon jól tudja, hogy például a tervezők szezonokkal korábban készítik el kollekcióikat, legtöbbször borús őszi reggeleken, vagy éppen korán alkonyodó téli délutánokon kell inspirációkat találniuk a következő szezon tavaszi-nyári kollekcióihoz. Márpedig a tervezés kevésbé az elme, sokkal inkább a lélek munkája; ezért tud minden tervező egyedit alkotni, ahol a saját világát, élményeit és inspirációit osztja meg ruháiban, miközben világok között utazik térben és időben egyaránt.

Az év első - hivatalosan is - tavaszi hétvégéjén három magyar tervezői márka az ANTRÉ, a FIBULA és a ZAGABO 2016-os tavaszi-nyári kollekciójának a bemutatóján vettünk részt.
 

A bemutató helyszíne, az YLKA design studio tökéletes atmoszférát teremtett a kollekciókhoz: elegáns beltéri kialakítás, tágas bemutatóterem, igényes berendezés... Igazi szűkkörű elit kiváltságaként megélt esti élményben lehetett részünk.

A program háziasszonya, Pásztor Edina a My Sweetest Heaven blogírőnője  vezette fel a kollekciókat, pár mondatban bemutatva a tervezőket, a márkát és a kollekciót magát.

Külön szeretném kiemelni és értékelni a modellek kiválasztását. Olyan ritkán beszélünk erről, pedig van jelentősége. Nemcsak azért, mert a modell is ember, (bár személyes tapasztalatom van sok évvel ezelőttről, amikor inkább fogasként tekintettek e szerep viselőjére), hanem mert az a sokszínűség, amit ő is hozzátesz a személyével, a bemutatott ruhában is visszatükröződik.

Ezen az estén négy egészen különböző karakterű lány mutatta be az öltözékeket, és minden egyes alkalommal, ahogy kiléptek a kulisszák mögül, hozták magukkal a saját interpretációjukat is. Hozzáadtak a ruhához, és segítettek minket, vendégeket is abban, hogy képzeletünkben máris a magunk igényére formálhassuk az öltözékeket.
 
A bemutató a FIBULA SS 16 / HEAT kollekciójával kezdődött, melynek darabjait a légiesen könnyed, igazi forró nyári délutánokra megálmodott anyagok, formák, színek és minták uralták.
 
 
Nagyjából a harmadik ruha bemutatásakor már nem az Ilka utcában ültünk, hanem valamelyik déli, tengerparti városkába képzeltük magunkat.
 
 
 
Natúr lenvászon és szellős pamut anyagok alkotják az öltözékek alapjait. A fazonok finoman követik a test vonalát teret engedve a szabad mozgásnak, mint ahogy a hőségben is a legkényelmesebb lenge nyári ruhánkat szeretjük viselni. A natúr homok színeket a naplemente narancsos árnyalataival élénkítették, és a komplementer kék párjával hangsúlyozták. A finom, kidolgozott részletek, a kézi rojtozás, a rojtok csomózása és gyöngyözése, a szabásmintába rejtett csillag mintázat, az élénk színű kötelek használata kiegészítőként, visszatérő motívumai a kollekciónak.

Ezt követte a ZAGABO PHUE kollekciója, aminek minden darabját azonnal felvettem volna, mivel nagy kedvencem a zöld és a fehér, külön is, meg együtt is, de általában ezt a kombinációt botrányosan unalmasan szokták használni.
 
 
Így különösen imádtam a Gabi által alkalmazott szabási és varrási technikákat, a betoldásokat, a hátkivágásokat, a színek és formák egyéb játékait.
 
 
 
A kollekción kívül a Zagabo egy másik újdonságot is bemutatott a mostani premieren. Hosszas, titkos fejlesztés után itt az első Zagabo kiegészítő. Tervezésénél az volt a szempont, hogy egyszerűen lehessen viselni, a Zagabotól megszokott módon könnyen lehessen kezelni, és bárki villámgyorsan feldobhassa vele a legegyszerűbb darabjait is.
 
 
Megszületett hát a zagabo STRAPPS, egy övszerű kiegészítő.
A STRAPPS két különböző szélességű derék- és egy csípőváltozatban, végtelen szín- és mintakombinációban, többfajta szövet és bizonyos darabokban bőr felhasználásával készül. Így mindenki megtalálhatja a stílusához és gardróbjához illő STRAPPSokat.
A STRAPPS oldalát itt találjátok: http://www.zagabo.com/hu/collection/1/2016_special_strapps

Az YLKA-ban vendég tervezőként volt jelen az ANTRÉ, akinek a ruháit kevésbé ismertem eddig, így külön öröm volt megtapasztalni, hogy mennyire nekem való az a világ, amit ők képviselnek: a sportos elegancia, az aktív életet élő hölgyek tökéletes ruhatára; laza, ugyanakkor nőies; mindig domináns szerephez jutnak a geometrikus formák, kiegyensúlyozott arányrendszerek, az éles motívumok, a finom ritmusok. Konkrétan az aznapi öltözékem is eléggé hasonló stílust képviselt.
 
 
A márka ruhái természetes alapanyagokból, főképp pamutból készülnek, melyet extravagáns szabásokkal és hajtásokkal tesznek egyedivé. Így a ruha együtt tud lélegezni viselőjével, lágy és naturális érzést nyújt, míg megjelenésében erőt és nőiességet sugároz.
 

A 2016-os tavaszi kollekció egy új szellemben készült. A szokásos geometriai formákat új anyagválasztással helyezték más aspektusba. Megjelenik a csíkos minta is, néhány romantikusabb, nőiesebb formával együtt.
 
 
A pamut és viszkóz dzsörzé anyagok mellé bekerült a puplin és a selyem-viszkóz. Az alapkoncepció nem változott, csak egy kicsit több fűszer került a „receptbe”. Az első tavaszi napsugarak, az első üde szellők inspirálták a tervezőket.
 
 
A SALON fotóit Horváth Adrienne készítette.

A divatbemutatón közreműködtek:
Az est háziasszonya: Pásztor Edina, My Sweetest Heaven - Hungarian Fashion Blog
Stylist: Peleskey Zsuzsa
Smink: Felhalmi Kinga
Haj: Lazarciuc Ivan
Fotó: Horváth Anikó
A jó hangulatot a Hungária pezsgői fokozták.
A modellek cipőit a Vagabond támogatta.
Modellek:
Hellner Johanna
Permoser Tamara
Kővári Rebi
Vajda Violetta
 
 

 
 

 
 

 
Címkék: divatbemutató



Hasonló hírek