Forró nyári napon az Opera mögötti, új üzletben találkozunk. A teljesen kiürített, ezüstösen csillogó térben olyanok vagyunk, mint valami időutazók. A V. kerület, Lázár utca 18-ban augusztus 29-én nyit hivatalosan a belvárosi, önálló THEFOUR. A nyári szezont ugyanakkor már egy-két gerillavásárral tesztelték a fiatalok.
Ennek apropóján beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről Gálvölgyi Anettel és Miovác Mártonnal, a THEFOUR alkotóival.
A ruháitokra és az egész brandra ránézve mindig erősen kitűntetek a magyar palettán. A stílusjegyek alapján sokan gondolhatják külföldinek a márkát. Ti hova definiáljátok magatokat? Mi a THEFOUR kultúrája?
Marci: Az emberiség kultúrái, amik irányítanak és mozgatnak az alkotás során. Ezen belül széles a spektrum, hogy éppen melyik kultúra dizájnja ihlet meg.
Anett: Nem határokon belül gondolkodunk, hanem a különböző kultúrák számunkra tetsző értékeit és esztétikáját keverjük. Hogy mitől magyar mégis? Szerintem attól, hogy magyar emberek csinálják.
Marci: Egyébként az a víziónk, hogy
amikor azt mondom, magyar, akkor az ugyanúgy egy magas értéket és minőséget jelentsen, mint most az olasz, vagy a dán.
Utcai divatot kínáltok, miközben van egy erős artisztikus vonás az öltözékeitekben. Mi teremti meg számotokra az egyensúlyt?
Marci: A THEFOUR-nál alapból szeretünk a kontrasztokból merítkezni. Ez érvényesül például abban is, hogy a formavilág a streetwear-ből indul ki, de ehhez a luxus divatházak (LVMH) maradék anyagait vásároljuk és használjuk fel. Ez nemcsak fenntartható, de egy izgalmas alkotási folyamat is. Vannak például az alpha dzsekijeink; az ott alkalmazott patchwork rész jól tudja hasznosítani ezeket az elemeket. Minden szezonban az adott kollekció színharmóniájához és világához alakítjuk az anyagok elosztását.
Anett: Számomra alapvetően nagyon fontos, hogy amikor ruhákról beszélünk, az egy hordható tárgy legyen.
Engem mindig a funkció érdekel. Szerintem egy tárgynak a hétköznapjaidat kell szolgálnia mind fizikai értelemben, mind pedig érzelmileg.
A THEFOUR öltözékeiben odafigyelünk, hogy legyen könnyen hordható, kellemes viselet, és mindemellett ott van az a plusz mondanivaló, ami egyre fontosabb a mai világban. Rengeteg energia és munka ugyanis, mire egy ilyen tárgy elkészül, és fontos, hogy ez látható legyen, megkülönböztesse a fast fashiontől. Teret ad az önkifejezésnek, hisz mégiscsak azért válogatunk ruhákat, mert kommunikálunk valamit saját magunkról.
Anett, korábban említetted, hogy nem szeretsz öltözködni. Mi volt anno az indíttatás, hogy ebbe az irányba indultál?
Anett: Tárgyat alkotni szeretek, kézzel csinálni dolgokat. Középiskolában ruhás voltam, az egyetemen pedig bőr szakra jártam. Mindig a funkcionalitás érdekel, ezért amikor megtalálok egy jó nadrág vagy póló fazont, képes vagyok ugyanazt hordani. Ez egy érdekes ellentmondás, hogy öltözködni nem szeretek, másokat öltöztetni viszont annál inkább. Ez a két irány amúgy jól beazonosítható a tervezők között: van aki maga is imád öltözködni, a másiknak meg egy kötelező dolog, amit meg kell oldani. Ez is egy jó kontraszt kettőnk között Marcival.
Marci: Valóban, én régen szerettem öltözködni, ill. most is szeretnék, csak nem csinálom. Ha valamibe beleállok ugyanis, abban szeretek elmélyülni, és ebbe most nincs időm. Jelenleg a márka az, amivel sokat foglalkozunk, és ahogy Anett fogalmazta, magam is előtérbe helyezem, hogy öltöztessek, mintsem hogy öltözködjek. Szerencsére viszont mostanra lett egy fix magabiztosságom, ami teljesen független attól, mi van rajtam.
És neked mi volt az indíttatás, amikor ebbe az irányba indultál?
Marci: Grafikát tanultam a Kisképzőben, utána rájöttem, hogy zavar a két dimenzióban maradása a dolgoknak. Sokat gondolkodtam azon, merre tovább. Jelentkeztem Intermédiára és a Képzőre. Majd rájöttem, hogy létrehozni akarok dolgokat. Az építészetet kicsit nagy falatnak gondoltam, meg nem szerettem volna sok éven keresztül dolgozni egy projekten. És akkor jött a ruha.
Mióta vagytok a pályán?
Anett: 12-14 éve.
Marci: Másodévben volt egy divatbemutatónk, amikor ránk repült egy ázsiai ügynök. Egyik pillanatról a másikra azt vettük észre, hogy három boltban van a ruhánk, és közben a művtöri vizsgára készülünk az egyetemen. Ez egy nagy ugrás volt hirtelen, amikor a világválság még nem csapódott le Ázsiában. Utána kezdett átalakulni a piac. Nekünk közben diplomázni kellett, de ha már elkezdtük, ne hagyjuk abba alapon folytattuk. Aztán elindult a digitalizálódás; létrejött az Instagram. A lájkok száma fontosabbá vált a valódi emberek, ismerősök számánál, ami mind kihatással volt a mi szakmai munkánkra is. A ruhatervezés, mint bármilyen művészeti, iparművészeti vagy éppen üzleti ág a social mediának eléggé ki van téve. Most vettük észre egyébként a Covid óta, hogy valami változás történik. Elkezdtek megjelenni azok az emberek, az a vásárlóközönség itthon is, aki érti, mire is gondolunk. És ez egy nagyon pozitív dolog.
Anett: Egyre többen látják azt,
mennyire fontos jól kiválasztani, mit viselnek. Egyre többen szeretik, ha foglalkoznak velük, és igénylik a különlegességet, az egyedit.
Az eddigi tapasztalatok alapján hogy hozta be az elképzeléseiteket a márka?
Marci: Szerintem a kezdetekkel nekünk nagy mázlink volt. Igaz, más opciónk, mint saját brandet indítani, nem is volt, hisz akkor még nem működtek itthon akkora márkák, akiknél tervezőként el tudtunk volna helyezkedni.
Anett: Sok mindennel próbálkoztunk az évek alatt, és ezek nem feltétlen voltak tudatos üzleti döntések. Ahogy a márkatörténetünk sem úgy kezdődött, hogy leültünk egy nap brandet alapítani üzleti tervvel. Kreatív emberek voltunk, akikhez érkeztek a megkeresések, és azt láttuk, hülyék lennénk nemet mondani, csináljuk. És közben fogalmunk sem volt arról, hogy hogyan kell egy céget vezetni. Az egész mögött van ugyanis egy nagy háttérmunka, ami túlmutat a tervezésen. Mindent menet közben alakítottunk, és tanultunk meg a saját bőrünkön. Voltunk Ázsiában, Franciaországban, Amerikában, ami marketing szempontból mind tök jól hangzik. Megtapasztaltuk ugyanakkor, hogy egy New York-i üzletben jelen lenni itthonról egy ilyen pici márkaként, ügynök nélkül menedzselni nem biztos, hogy a legjobb üzleti döntés.
Sok próbálkozás volt, amiből rengeteget tanultunk, és az egész folyamat alatt tisztult le, hogy akkor nekünk mi is a valós irányunk, és hogyan jó ezt csinálni.
Marci: A kezdetekkor még nem voltak erre a generációnkból példák, egy precedens sikerstory, amiből lehetett volna tanulni. Ez nemcsak ránk vonatkozik, a többi hazai márka is maga tapasztalta ki. Mára már ott van pl. a Nanushka, az Aeron, és a USE is egy nagyon tanulságos történet. Ezekből már lehet építkezni. Nekünk sokféle élményünk volt, és mostanra érzem azt, hogy kezd kiforrni, mit is akarunk valójában. Azért is döntöttünk úgy, hogy nyitunk egy saját boltot az Opera mögött. Mellette a webshopon amúgy meg világszinten elérhetőek vagyunk. Ott jól lehet érezni, mennyire különbözőek a piacok. Van, ahol nagyobb az érdeklődés a dolgaink iránt, és van, ahol kevésbé. Ezt is érdemes tudatosan kezelni.
Fotó: Máté Balázs
Ki foglalkozik a weboldallal? Ki viszi a kommunikációt, az arculatot?
Anett: Marci. Marci grafikát tanult, meg amúgy is egy nagyon szerteágazó érdeklődésű karakter: webshopot tud csinálni, meg mindent, ami ezekhez kapcsolódik.
Marci: Ezek azok a dolgok, amikkel jól kell sakkozzunk. Azért is izgalmas a bolt és a székhelyváltás, mert át tud billenni a munkafolyamatunk egy másfajta értékesítésbe, amit adott esetben könnyebben át tudunk adni egy alkalmazottnak is.
Mert ahogy most értékesítünk, az egy speciális állapot. Úgy kommunikálunk ugyanis a vásárlókkal, akik online rendelnek tőlünk, mint amikor valaki odaáll a kasszához.
Nincsenek marketing levelek, nem bombázzuk őket e-mailekkel, viszont amikor valaki vesz valamit, vele tovább egyeztetünk. Próbáljuk minél személyesebbé tenni, még ha digitális is. Ezt nehezen tudom átadni valakinek. A fizikai boltban sokkal inkább.
Anett: A márka létrehozása sem egy üzleti döntés volt elsősorban, hanem egy kreatív dolog.
Nyilván azért is működik, mert ebben a szívünk, lelkünk benne van.
Egyre több olyan dolog van ugyanakkor a cégben, ami komoly vállalkozássá emeli: az alkalmazottak, az összegek, a felelősség. Most érkeztünk el oda, amikor a HR részével is professzionálisan kezdünk foglalkozni. Azaz nem ismerősök között keressük a megfelelő embert, aki besegít, hanem kirakjuk a munkaerőpiacra.
Oké, a grafika, az arculat a Marcié. A többi feladatot, hogy oszjátok el egymás között?
Marci: Anetté a könyvelés és a pénzügyi dolgok. Nálam van a social média és a marketing.
Anett: Az egész organikusan alakul köztünk aszerint, miben ki a jobb. Marci szerintem eléggé szociális, vele jól lehet csevegni, én meg sok szempontból kicsit szigorúbb, zárkózottabb vagyok, ami máris segít kiválasztani, melyik feladatot könnyebb egyikünknek vagy másikunknak ellátni.
Az évek alatt folyamatosan kísérletezünk, és tudunk egymásnak szólni, ha valaki valamit nagyon nem bír, vagy cserélni szeretnénk.
Az ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy grafikában Marci kiemelkedő, azzal nehéz versenyezni.
Marci: Fele-fele tulajdoni arányban vagyunk, és a felelősséget is így osztjuk. Attól függetlenül, hogy kinek mi a feladatrésze, a nagy horderejű döntéseknél a másiknak vétó joga van. Fontos, hogy együtt döntsük el, mi fér bele a közös márka életébe.
Mi az előnye annak, hogy ketten vagytok a márkában? És mi a hátránya?
Marci: Az előnye szerintem a több nézőpont. A hátránya meg, hogy a két nézőpont néha ellentétes.
Anett: Az ellentét engem gyakran segít előremozdulni. Marci például kockázatvállalóbb, én a biztonságra építek, szeretem előre látni, mi lesz fél év múlva, egy év múlva. Legtöbbször nem feltétlen lépném meg azokat a dolgokat, amikbe Marci képes beledumálni. Gyakran érzem, hogy amit mi ketten végigviszünk, egyedül nem bírnám. A tervezési folyamatban is előfordul, hogy kicsit elbizonytalanodom, és ebben a kreatív részében is jó egy külső álláspont. Sokat vitatkozunk is közben, szóval, nem mondom, hogy ez feltétlen könnyű, de nagyon jó ilyen párbeszédben élni, és annak nyomán tervezni.
Az egész vállalkozás terhe és felelőssége is kettőnk között oszlik meg, ami így könnyebb. Ahogy az előrelépést és az örömöket is jobb együtt átélni és megünnepelni, mint egyedül.
Egy közös cég kicsit olyan mint egy házasság. Fontos az összhang, meg a kémia ahhoz, hogy így tudjon működni, hisz gyakorlatilag napi 8-10 órát töltünk együtt.
Fotó: Viszlay Márk
Most ketten vagytok, de anno többen kezdtétek.
Marci: Mi egy kis társaság voltunk a szakon belül, akik szerettek ruhákat tervezni, követték a divatot, és részei akartak lenni az iparágnak. Az idő folyamán alakult, ki hogyan tart ki, miben gondolkodik. Mindannyian úgy álltunk hozzá, hogy el lehetett hagyni a hajót.
Felmerült, hogy a nevet esetleg megváltoztassuk, de már nem arról szólt, hogy hányan vagyunk benne. A négy nekünk önmagában is nagyon tetszik, és jól működik mint inspirációs forrás. Nagyon sok mindenből van négy, pl. négy elem, négy évszak, négy égtáj. Ez kifejezi azt az univerzális hatást is, amire az elején kérdeztél rá.
Minden bemutatón rendkívül ütős a styling. Akár őszi-téli, akár tavaszi-nyári kollekcióról van szó, a rétegezés nagymesterei vagytok? Ez honnan jön? Ki csinálja?
Anett: Ez abszolút közös. Minden bemutató a kreatív prezentációja a munkánknak. Ilyenkor az életérzést akarjuk átadni. A styling mellett hangsúlyos a zene is. A rétegekkel valóban nagyon szeretünk játszani, nekem személy szerint az őszi-téli kollekciók a kedvenceim. De ezen is túlléptünk, azaz a szezon már nem korlátoz le, a tavaszinál is egyre többet élünk ezzel a lehetőséggel.
Marci: Egyébként több stylist barátunk van, akiket régebben bevontunk, de rájöttünk, hogy mi amúgy ezt élvezzük csinálni. Ez az alkotói folyamatunknak egy olyan része, amit ha átadnánk, kevesebb örömünk lenne benne.
Fotó: HFDA, BCEFW
Az anyaghasználatban is kitűntök. Mesélted a LVMH-tól vásárolt luxus anyagokat, pár szezonnal korábban voltak a hipóval manipulált textilek. Miközben mindig változtok, mégis hoztok egy erős THEFOUR arculatot. Mi ennek a titka?
Marci: Szerintem van egy stabil pont, hogy nagyon szeretjük a tradicionális mintájú, színes dolgokat és a finom, testbarát alapanyagokat. Ez a kettősség köszön vissza a kollekciókban és a kifutókon, ahogy a brokátok és a fényes jacquardok keverednek a viszkózzal, a lyocellel és egyéb basic anyagokkal. A fekete-fehér nem a mi világunk, a THEFOUR színes.
Anett: Érdekes, hogy magánemberként, a feketét, a fehéret, a szürkét preferáljuk, de akárhányszor kitaláljuk, hogy csináljunk egy fekete-fehér kollekciót, a végén színes lesz. A print is egy visszatérő elem, továbbá a feliratok.
Nagyon szeretünk személyes tárgyakat létrehozni, azaz olyan darabokat, amiknek erős az üzenete, a vásárló azonosulhat vele. A nagy divatházak anyagmaradékaiban izgalmas, hogy általunk felhasználva egy olyan tárgyat veszel meg, amiből csak pár darab van az egész világon.
Marci: Szeretünk olyan anyagokat használni, amiknek története van. Ez már a kezdetektől velünk van. Múltkor például Brooklynban elmentem egy régiségboltba, és a brokátok között találtam egy nagyon szép bordó anyagot, amiből ott volt három méter. Kérdésemre elmondták, hogy valószínűleg az 1920-as évekből való, és akkor azt elhoztam.
Hogy látjátok az AI hatását a divat működésére? Mi az, amivel azonosulni tudtok? Mi az, amit nem engednétek be?
Marci: Sok mindennel próbálkoztunk az AI-val. Azt gondolom, hogy tapasztalatunk, nekünk több van, mint ezeknek a programoknak. Hála az égnek!
A vizuális élmény néha lehengerlő, de ahogy Anett is mondta, nálunk mindemellett fontos a funkció, a hordhatóság, a kényelem, és ahhoz az AI nem ért. Ha kísérletezünk is vele, általában inspirálódásra használjuk.
A mesterséges intelligencia gyakran működik úgy, hogy következtet, és azt adja ki, ami a legdidaktikusabb válasz, a legkézenfekvőbb opció egy adott problémára. Amikor generálunk is vele egy vizuális dolgot, én inkább úgy nézem, mi az, ami szerinte kézenfekvő, nehogy olyat csináljak.
Anett: Marcit érdeklik ezek a dolgok, és mutogatja. Nekem magamtól nem jutna eszembe kipróbálni sem, mert én egy manuálisabb szemléletű ember vagyok. Van annak egy bája, amikor valami kézzel készül, és abból fakadóan, hogy egy ember készítette, van benne egy esetlegesség, akár egy hibaarány. Pl. egy gépi hímzés sokszor szabályosabb, mint egy kézi, de attól, hogy ember készítette, van egy plusz esztétikája.
Az AI-val is az a kérdés, mire használjuk. Mert pl. a gyártásszervezésben, vagy a technológia rajzok készítésében előrelépéseket fog hozni a jövőben. Azt a többletet ugyanakkor, amit egy élő, kreatív ember hozzá tud tenni, akinek van érzete az aktuális korszellemről, egy gép szerintem soha nem fogja tudni visszaadni.
Fotó: HFDA, BCEFW
Rendszeresen bemutattok Milánóban is. Ez a lehetőség mit hoz a márka életébe?
Marci: Ismertséget és kapcsolatrendszert is hozott. Idén ugyanakkor a boltnyitásra koncentrálunk, a budapestiességünket akarjuk fizikailag megerősíteni. A hazai divathét alatt lesz a nyitó eseményünk, így most kihagyjuk Milánót.
Mit változtatnátok a hazai divat működésében?
Marci: Hogy legyen egységtudata a szakmának. Most ugyanis van egy elitista vonal, meg egy teljesen más, alternatív vonal, és ezek nincsenek kapcsolatban. Jó lenne egy igazi közösség, egy nem felülről szervezett, hanem horizontálisan alakuló, egymást támogató összefogás.
Ami a kommunikációt illeti, ha nem is Vogue, de legalább egy Harper's Bazaar nagyot lendítene az országon.
Ha pedig a divatot, mint ipart nézem, akkor a gyártóegységek utánpótlásának a kinevelése sürgető, mert kiüresedik a szakma. Nem lesz bőrdíszműves, varrónő, szabász, ott nagy gondok lesznek.
Anett: Amikor tini voltam és ruhaipari szakközépbe jártam, azt gondoltam, gyártásszervezőnek lenni egy gyárban nagyon menő dolog. Ahogy nőttem föl, szembesültem vele, hogy ennek pont az ellenkezője van itthon.
Jó lenne, ha a szakmunkák nagyobb értéket képviselnének, és ez a fizetésekben is visszatükröződne. Ezért fontos, hogy legyenek magyar márkák, amelyek nemzetközi szinten is elérhetőek.
Minél több nagy márka van, annál inkább opció egy frissen végzett tervezőnek, hogy el tud helyezkedni, és nem egyből vállalkozik saját brand építésével. Ezt tudná segíteni az a szakmai összefogás, amit Marci említett. A közösségtudatot kéne erősíteni ahhoz, hogy összehangoltan lehessen cselekedni. Osszuk meg egymással, ki hol gyártat, mi vált be, mivel hova érdemes fordulni. Ez jó a márkáknak és a jó minőséget produkáló gyártóknak is, hisz minél több megbízás van, annál jobban fejlődik.
Magyarországon szerintem nincs akkora lefedettsége a divatirányzatoknak, hogy egymás konkurenciái legyünk. Indokolatlan az a széthúzás, amit lehet érzékelni. Annyira különbözőek a stílusok, hogy nem egymástól vesszük el a vásárlókat, hanem együtt teremthetünk több vevőt.
Nekem az is hiányzik, hogy nincs egy erős concept store. Egy olyan üzleti modell, amiben magyar tervezők, márkák termékeit értékesítik a Váci utcán vagy az Andrássyn. Vannak kezdeményezések, de igazán sikeres bolt, mint amikkel nyugati nagyvárosokban találkozunk, nem igazán.
Az összefogás azért is lényeges, mert tulajdonképpen minden egyes kollekcióval edukáljátok a felvevő piacot. Tehát minél többen, több stílusban értékesítenek hazai tervezői divatot, annál több vásárló lesz megszólítva, amivel exponenciálisan tudna növekedni. Apropó, a magyar öltözködési kultúrán ti hogyan változtatnátok?
Marci: A boltban mindenféleképpen monitorozni fogjuk az igényeket. Ide nemcsak megbeszélés alapján érkeznek emberek, hanem random, az utcáról olyanok, akik először találkoznak velünk és a termékeinkkel. Ez a párbeszéd nagyon tanulságos lesz. Szeretnénk, hogy aki a boltba bejön, lássa a különbséget, amit az odafigyelés eredményez.
Anett, említettétek, hogy nálad van a pénzügy, a könyvelés. Mi a legszebb reményed üzletileg? Hogyan fogja ez változtatni a számokat?
Anett: Ezekben együtt döntünk Marcival, és azt reméljük, jól fog menni a bolt. Közben a webshopot sem szeretnénk elhanyagolni, és növekedni akarunk mind alkalmazottak, mind pedig gyártási mennyiségek szintjén.
Marci: Bár hivatalosan még nem nyitottunk meg, az időszakos vásároknak nagyon pozitív volt az élménye.
Hol látjátok magatokat és a márkát tíz-húsz éves távlatban?
Marci: Egy üres papír előtt, amire valamit rá kell rakni.
Anett: Tervezünk.
És földrajzilag hol történik ez?
Anett: Én nagyon szeretem Budapestet és Magyarországot. Van egy romantikus elképzelésem, hogy jól lehet innen egy nemzetközi szintű brandet építeni.
Marci: Mindenféleképpen budapesti bázisban gondolkodom én is, miközben concept store-okon keresztül flagshipeket nyitunk különböző országokban. Ezt ugyanakkor nagyon ki kell találnunk, mert lokálisan szeretünk kapcsolódni. Ezt úgy értsd, hogy ha például nyolc év múlva nyitunk egy THEFOUR boltot Párizsban, az ottani, helyi erőforrásokat szeretnénk igénybe venni, ahelyett hogy repülőgéppel össze-vissza szállítanánk a dolgokat. Megmutatni, mi a párizsi THEFOUR, és nem azt vinni oda, ami Budapesten a THEFOUR.
Úgy érted, önálló apparátus varrónővel, meg minden?
Anett: Miért ne?! Annyit változik a divatipar, meg az egész világ, hogy 8-10-20 éves távlatban sok mindent elképzelhetőnek tartok.
Marci: Reméljük, addig nem fogunk megsülni.
_____
