Bezárás

Keresés

Bezárás

A mélybe merültünk, majd magasra szálltunk - Magyar Rádió – Kiss Márk - Satellites

Vanyovszki Mária

A szatellitek mi vagyunk és a bolygó neve Kiss Márk!
 
A Satellites név alatt bemutatott legutóbbi kollekcióban Márk az ihlető hetvenes-nyolcvanas évek tudományos, technikai és szórakoztató sci-fi világát kavarta össze egy vagon egyéb üzenettel.
 

A Magyar Rádióba szervezett bemutató ugyanakkor további izgalmakat is hozott magával.

 
A szocreál épület hangulata már alapból adott egy olyan felütést, amivel azonnal egy időgépbe kerültünk. A szigorúan vett tűzvédelmi szabályok miatt egyszer csak bezárt kapuk és az így feltorlódott, be nem jutott nézők tömege aztán még olyan extra feelinget adtak a show-nak, mintha egy McQueen botrány hangulatában kavarognánk.

Márk a bemutatóival arra is mindig megtanít, hogy a pillanatban jelen lenni mekkora érték. A gondosan összerakott koncepció minden rezdülése, a 22-es stúdió hangulata, a terem vibrálása, a virágdekoráció, a sejtelmes fények, majd a jól ismert Delta tévéműsor taktusaira elsőként kivonuló Tüski Réka karaktere úgy hozta össze a pillanatot, hogy aztán a modell által viselt, felül klasszikus ballon, alul sci-fi hibrid kabátban álljon össze az élmény.
 
 
Az egész kollekcióra jellemző ez a hibrid találkozás: a klasszikus ötvözése a viccessel, a gegek játéka az elegánssal, a női öltözék vegyítése a férfi vonalakkal, a vetkőztetés izgalma a takarással.
 
 
 
 
 
 
 
Bútorkárpitok, egyedi monoszkóp printek, kézzel vágott és applikált filodendron csipkeruha társítása függönyrojtokkal és hevederekkel, munkavédelmi, hőálló kesztyűkkel, a búvár vagy autóversenyző csuklyát és niqabot idéző fejfedőkkel.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Márkkal több interjút készítettem az elmúlt fél évben; előbb a Tolvai Reni klip kapcsán, majd a fashion weeken bemutatott Maison Marquise kollekcióról, (pfú, még arról is írni akartam...).
 
Szóval eléggé belenéztem mostanában, hogy mennyire sok élet van ebben a fiúban. Ezer lángon pörög, talán ő sem tudja mikor alszik, és közben százféle látványvilágot alkot, amiknek elvileg semmi köze egymáshoz, és mégis nagyon kissmárkos minden.
 
 
 
A divattervezők nagy időutazók amúgy, nemcsak a folyamatos inspirációs keresések okán, de az állandó párhuzamos munkák révén is. Mert az egyik kollekciót még csak álmodja, a másikat már rajzolja, a következőt varrja, az aktuálisba meg öltöztet. Ezért is van akkora jelentősége egy-egy bemutatónak, ahol a jelen valóságában megélve végre barátaival együtt élvezheti és ünnepelheti a pillanatot, melyben az alkotói területek összhangja révén talán a nézőknek is sikerül a saját időcsavarjukban egy pillanatra megállva az élet lényegét, létezésünk mikéntjét és miértjét gondolni újra.

Majd keringünk tovább, mint a jól beprogramozott szatellitek...

 
_____________
Képek: FP Abel
 
Összes look:
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek