Bezárás

Keresés

Bezárás

A szépség nagymesterei - Fashion Awards Hungary 2016

Szeretettel: Vanyovszki Mária

Voltam pénzügyes, programszervező, tanácsadó, részlegvezető; dolgoztam külföldön, itthon; a non-profit, kulturális és az erősen eredmény orientált, pénz-centrikus, gazdasági szférában; kis magyar cégnek és nemzetközi nagyvállalatnak, de annyi figyelmet, egymás iránti tiszteletet és szeretetet, mint a magyar kreatív és divat iparban mostanában megélek, korábban nem tapasztaltam.

Sokan és sokszor gondolkodnak és nyilatkoznak úgy a divat világáról, mint az egyik legfelszínesebb területéről az életünknek. Valahol egyfajta „rongyrázásnak” tekintik, ahogyan emberek napokat töltenek el azzal, hogy egy új dizájn létrejöjjön, hogy egy új anyag bevezetésre kerüljön, hogy egy modellről egy bámulatos fotósorozat készüljön, hogy egy rendezvényen mindez a résztvevők és nézők gyönyörködtetésére bemutatásra kerüljön.

Pedig ezek az emberek, a varrónőtől a tervezőig, a sminkestől a fodrászig, a stylistól a fotósig, a modelltől a bloggerig, minden egyes munkájukban, minden egyes nap önmagukból adnak egy darabkát, hogy örömet okozzanak másoknak, széppé tegyék környzetüket, és így a maguk „művészi” megnyilvánulásával közösen megélt életutunk szebbé és jobbá tételéhez járuljanak hozzá.
Művészek!

Ezért nagyon jó az, ha vannak olyan rendezvények, mint a Fashion Awards Hungary Díjkiosztó Gála, mert itt nemcsak megszavazzák, majd kiosztják a megelőző év kiemelkedő szereplőinek a díjakat, hanem ez egy egyedi alkalom arra is, hogy a szakma találkozzon és az emberek örüljenek egymásnak.
 

A Gála idén 11. alkalommal került megrendezésre a PRLMNT-ben, ahol szép számban megjelentünk. Én a magam csekély 50 kilója ellenére elég szűkösnek éreztem a teret, ennyi kiemelkedő tehetség és szakmai tekintély találkozásához és díjazásához mindenképpen. Bízom benne, hogy lesz alkalmam a jövőben még részt venni ezen a rendezvényen úgy is, hogy az a szakmához, a nemzetközileg is elismert sikerekhez méltóan ennél nagyobb szabású eseményként is megrendezésre tud kerülni.

A szervezők a nemzetközi minta alapján már 2004 óta dolgoznak azon, hogy ez az Európa-szerte rangos díj Magyarországon is hagyománnyá váljon. Nagy szükség van az ilyen típusú ünneplésre! Ha még az olyan világsztárok is, mint pl. Leonardo DiCaprio, akik milliárdokat keresnek, és rajongók ezrei imdáják őket az egész földön, úgy vágyakoznak egy-egy “Oscar”-ra, ahogy a kisgyerekek szüleik elismerésére, hogyan ne vágyna egy ilyen kis ország divatvilága egy olyan ünnepre, ahol a saját kollégáitól kapja meg a visszaigazolást, hogy jó helyen van, jókor, és jó az, amit csinál...

A gálán a díjat, az azzal járó szobrot és elismerést azok a tehetségek kapták, akiket a divatélet vezető szakemberei a hozzájuk eljuttatott szavazólapok visszaküldésével a legtöbbször jelöltek, vagyis őt találták a legjobbnak az elmúlt évben az adott területen.

A gála fővédnöke Konsánszky Dóra divattervező volt, akivel éppen előző nap beszélgettem új kollekciójáról, a márka életében történt nagy változásokról és az utolsó személyes beszélgetésünk óta megélt életeseményeinkről.
 
 
A kétszeres Fashion Awards győztes divattervező egy olyan különleges tehetség, aki jövőbeni víziókat alkot meg, korát évekkel megelőzve alkalmaz anyagokat és szabászati formákat, mindezt olyan szakmai alázattal és szerénységgel, hogy azt csak csodálni lehet. Ez a hozzáállás tükröződött vissza megnyitó beszédében is, ahol a kollégái tehetségét és munkáit méltatva a szakma emberi oldalára és szépségére hívta fel a figyelmet.
 
Az est háziasszonya Iszák Eszter volt, aki különleges színű és szabású ruhájában a szervezési nehézségek ellenére vérprofin vezényelte végig a rendezvényt.

A díjazottak:
Az Év Női Modellje:
MENYHÉRT ALÍZ – a szépséges
Az Év Férfi Modellje:
ZAHORÁN BERTOLD – a férfias
Az Év Divatfodrásza:
KOZMA NORBERT – a kitartó karakter
Az Év Stylistja:
PINTÉR JUDIT – a szakmai tekintély
Az Év Divatfotósa:
ZSÓLYOMI NORBERT – a kreatív szem
Az Év Divattervezője:
ABODI DÓRA – a kategorizálhatatlan tervezői tehetség
Az év Divat bloggere:
CSALÁR BENCE – a magyar divatvilág kincse
Az Év Divatsminkese:
TÉGELY LAURA – a széppé tevés mestere
 
    
       Kozma Norbert és Polgár Odett                                                                                          Menyhért Alíz
 
Gratulálunk a díjazottaknak, a jelölteknek és mindenkinek, aki hisz ebben a szakmában, annak szépségében és a megalkotott szépség világ jobbító erejében.

Addig is amíg újabb rendezvényen ünnepelhetjük a szakma kiválóságait, ne feledkezzünk meg róla, hogy minden nap egy újabb lehetőség egymás tehetségének elismerésére és munkásságának követésére.
____________

A Salon fotóit ezúttal is egyik legkedvesebb művész barátom, a „multitalent” Horváth Adrienne készítette.
 
Képeink:
 
 
____________

A jelöltek voltak:
Az Év NŐI modellje: Axente Vanessa, Menyhért Alíz, Baczay Dalma
Az Év FÉRFI modellje: Zahorán Bertold, Sogor Ákos, P.Misa
Az Év Divatbloggere: Parádi Gabriella, Csalár Bence, Masni-Meyer Eszter Virág
Az Év Divatsminkese: Véger Ibolya Fibi, Tegely Laura, Vozák Tímea
Az Év Divatfodrásza: Hortobágyi Kászon, Károlyi Márk, Kozma Norbert
Az Év Stylistja: Pintér Judit, Molnár Anikó, Csík Melinda
Az Év Divatfotósa: Zsólyomi Norbert, Moro Máté, Barna Bálint
Az Év Divattervezője: Szegedi Kata, ABODI-Abodi Dóra, AERON-Áron Eszter

A Gálán a szakmai díjátadók mellett olyan ismert művészek, zenészek is adtak át díjakat, mint Vastag Csaba, Szabó Zsófi, Rácz Gergő, Puskás Péter, Kozma Orsi, Zagar és Tarján Zsófia.
 
A jelenlévőket Kozma Orsi szórakoztatta, majd a gála után a VIVABEATS FASHION AWARDS PARTY keretében a  ŽAGAR DJ SET-re bulizhattak a partizni vágyók.



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek