Bezárás

Keresés

Bezárás

Álruhás királynők és időutazó szuperhősnők – Fanny Nagy 2017. tavasz-nyár

írta: Vanyovszki Mária

Én Nagy Fanny kollekcióit úgy várom, mint mások Alexander McQueen-ét.
 
Amikor egy ilyen kicsi országban az oktatásunk, a kultúránk és az anyagi lehetőségeink korlátai között ilyen karakteres tehetségek jönnek szembe, mint ez a fiatal lány, akkor tudom, hogy van értelme.
Van értelme felkelni. Kimenni az utcára. Emberekkel találkozni. Tenni a dolgom.
 
Fanny-val tavaly készítettünk először interjút. Már akkor ámultam egyedi látásmódján, különleges anyaghasználatán és a sajátos technikai bravúrokon, amikkel előáll.
 
Mostani kollekciójának kiindulási alapja a Pekingi Nemzeti Stadion, a madárfészekként is ismert, kusza vonalvezetésű, sajátos alakú épület volt. „Nálam általában megtalálható a kuszaság, viszont ezúton egy szabályosabb kuszaságot próbálgattam.” - meséli Fanny.
 
Az eredmény:
A kampányképeken látható ruhadarabok egészen egyedi vonalvezetésben egyszerre domborítják ki a női lét törékenységét és vadságát, védtelenségét és magabiztosságát.
 
 
Stílusában a viktoriánus szigorúság keveredik egyfajta futurisztikus szabadságérzettel. 
 
 
A fehér, a fekete és a bordó harmóniája, ill. az alkalmazott anyagok sajátos együtt hatása egy szuperhősnő komplett ruhatárává állnak össze.
 
 
 
A készítés folyamatáról, az anyagokról, a technikákról és a hulladékmentességre való törekvésről kérdeztük a tervezőt, Fanny-t:
 
Anyagokban természetesen elsőbbséget a bőr élvez mindig. Igyekszem már csak ipari hulladék bőrökből dolgozni, de ebben a kollekcióban vannak még olyan régebben vásárolt bőrök, amiket korábban nem használtam fel. Az idei évtől már csak ipari, megmaradt bőröket vásárolok és azokból igyekszem alkotni. A szabás is ennek megfelelően alakul, így sok kisebb darabból fel tud épülni egy dzseki akár.
 
 
 
 
 
Használtam még gyapjút, farmert, pamutot és ami inkább újdonság és amivel még nem igazán dolgoztam, az a selyem. Igyekszem csak természetes anyagokat használni.
 
 
 
Szemmel láthatóan rengeteg a kézimunka ebben a kollekcióban is.
 
 
 
Főleg a bőrökkel van sok kézimunka, de a ruhák is egyre aprólékosabbak és időigényes az elkészítésük. A kisebb darab bőrök miatt találtam ki egy olyan technikát, hogy kézzel vannak összekötve (varrva) vagy helyenként csomózva az elemek. Ezt előtte ki is kell lyukasztani, illetve ringlizni, ami elég hosszadalmas folyamat, majd ezt követően lehet kézzel összevarrni a darabokat. Ezt a táskakollekció jobban visszaadja.
 
 
 
Abszolút igyekszem maximálisan felhasználni az anyagokat, de azt nem jelenthetem ki, hogy 100%-osan sikerül. A bőröket majdnem, mert a legkisebb darabokból is készülhet gyűrű, viszont még ott is maradnak nagyon apró darabok. Vannak terveim azokkal is, nem dobom ki őket. A textileknél egyszerűbb a helyzetem, mert az abból megmaradt minimális hulladékot jelenleg még nem én hasznosítom újra, hanem az erre specializálódott gyárak. Van ám tervem azokkal is, de ez még a jövő zenéje.
 
Összes kép:
 
Kreditek:
PHOTO: Marton Kecskes
MUA: Kinga Felhalmi Make up Artist
Eszti Petrikó
MODELS: VIKI @Face Model Management HERMINA @Visage Model Management 
 
 
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek