Ha csak a New York - London - Milánó - Párizs tengely négy szezonos divatheteit vesszük, az városonként több száz bemutatót és évente több ezer tervező több millió új darabját jelenti. Felfoghatatlan mennyiségű kreatív munka és divattermék kerül ki a high fashion termeléséből. Ezt követi a konfekció ipar, a fast fashion tömeg cucc áradata, ami a high fashion-t másolva, de az iparág visszás működéséből adódóan azt gyakran megelőzve árasztja el a boltokat.
Vajon meddig tudunk így működni?
Egy divatkorszak vége
Már 2020-ban írtam arról, hogy meg fog most változni minden. Úgy tűnik, hogy a kétezerhármas jóslatomhoz hasonlóan, amikor előre láttam, hogy majd egyszer ujjlenyomattal fogunk fizetni, erre is még majdnem 20 évet kell várni.
Négy évvel ezelőtt beleborzongott a világ, amikor a Covid-19 járvány az európai divathetek alatt érte el a kontinenst. Olaszországba a
Milan Fashion Week utolsó napjaiban gyűrűzött be.
Ahogy a legtöbb iparágban, ami a tömeges és sokszor indokolatlan, gyors fogyasztástól erősödött meg, úgy éreztem, a divat számára is egy kiváló lehetőség ez arra, hogy alakítói magukba nézzenek és újragondolják a működésüket.
Bár 2020-ban, a divatszakma legfelsőbb köreiben el is indult egy erős mea culpázás, ahogy a legutóbbi
Dior show-val kapcsolatos
írásom után végiggondoltam a helyzetet, tulajdonképpen alig valami változott.
Még mindig nagy a rohanás és az elképesztő mennyiségű felesleges tárgyak előállítása.
ELŐTÖRTÉNET
A divatipar a hetvenes-nyolcvanas években kezdett átalakulni. Akkor jelent meg a fast fashion, aminek lényege, hogy rendkívül olcsón és akár két hét alatt jut el a ruha a tervezőasztalról a vásárlóhoz.
Magyarországon kicsit később, a plázák megjelenésével, a kilencvenes évektől kezdték el ezek a vásárlási lehetőségek kiszorítani a hazai árukat forgalmazó kis butikokat, amik a kétezres évekre majdnem teljesen eltűntek.
A fast fashion márkák úgy tették egyre olcsóbbá a termékeiket, hogy a termeléshez kapcsolódó minden folyamatot egyre szegényebb régiókba és egyre távolabbi országokba szerveztek ki: Banglades, Kambodzsa, Srí Lanka, Mianmar, India…
A divatipar a fast fashion több évtizede tartó, tömegtermeléses és állandó gyors-fogyasztásra buzdító uralma miatt lett az egyik legszennyezőbb iparág. Ma már évente nyolcvan-, száz-, százötven-milliárd ruhadarabról beszélhetünk, de igazából nincsenek teljesen pontos adatok az ipar átláthatatlan jellege miatt. A környezetterhelés – hulladékkezelési problémák, vegyszeres szennyezés, hatalmas vízfelhasználás és vízszennyezés, mikroműanyag szennyezés, szén-dioxid-kibocsátás – mellett fontos tényező az agráriumnak és az embereknek a kizsákmányolása is.
Az ultra fast fashion márkák (Shein, Temu) az utóbbi években kezdtek igazán begyűrűzni. Nekik a terjeszkedéshez már boltra sincs szükségük. A Covid alatt egyre népszerűbbé váló online vásárlás révén még inkább felgyorsították a szeméthalmozást.
Mi köze ennek a Dior-hoz és Maria Grazia Chiuri feltételezett kifáradásához?
Fotó: Dior - Spring Summer 2024
A high fashion versenyfutása
A divatheteken bemutató nagy divatházak és a feltörekvő designerek működésére természetesen ugyanúgy visszahatott a fast fashion gyors és tömegtermelő üteme. A piac átalakulásában a high fashon márkáknak is egyre inkább alkalmazkdniuk kellett a felgyorsult igényekhez.
A tavaszi-nyári, őszi-téli szezonális kollekciók mellé egyre több, különböző témákra felfűzött kollekció készül; így zárkóznak fel a kéthetente újabb és újabb árukészletekkel bombázó tömegtermelés ritmusához.
Továbbá a fast fashion-ről tudni kell azt is, hogy a bárki által megfizethető, plázákban kapható ruháik elkészítéséhez a nagy divatházak kollekcióiból, a divathetek kifutóiról ihletődnek. Egy februárban szervezett divathéten bemutatott márka darabjai 6-8 hónappal később kerülnének az üzletekbe, a fast fashion mindezt azonnal lekoppintja, és két héten belül már bárki leveheti a legfrisebb trendet a polcaikról.
Így tulajdonképpen a fast fashion a hight fashion-t is egy olyan helyzetbe hozta, ami nemcsak felgyorsítja azt, de kizsigereli a kreatív energiát is.
Ennek értelmében Maria Grazia Chiuri fáradtsága is teljesen indokolt (
lásd a Diorról szóló írásunkat), hiszen paralell dolgozik az őszi-téli, a tavaszi-nyári, az haute couture, a cruise öltözéksorokon, és még Isten tudja hány egyéni rendelésen.
A kreatív iparban gyakori a kiégés, sőt akár az öngyilkosságig vezető, hajszolt állapot is lehet ennek a végletekig menő hajtásnak a következménye, (lásd Lee Alexander McQueen halálát).
Hogyan lehet a kialakult rendszert megváltoztatni?
A divatszakma egy hatalmas iparág. Sokkal több embert foglalkoztat, mint azt elsőre gondolnánk. Egyes kutatások szerint ma a világon minden hatodik ember kapcsolódik valamilyen módon a divatiparhoz, beleértve az agráripar, a kommunikáció és a kreatív ipar egyéb területeit is. A kimutatások 60-75 millió embert számolnak.
A legutóbbi fashion weekek után merült fel bennem a kérdés, mennyire van még értelme annak, hogy pl. egy New York, London, Milánó és Párizs sorrendjében városonként közel 100 show és prezentáció újdonságait nézzük végig?
1. NEM NÖVEKEDÉS
Személyes tapaszlatom, hogy amúgy ezt a mennyiséget egyéni, de akár magazinos szinten is lehetetlen feldolgozni. A látvánnyal is túl lehet terhelni az agyat. Ahogy egy városnézés alkalmával a második múzeumba inkább már csak pisilni megyek, mert a szépséget sem lehet mértéktelenül befogadni.
Fotó: Balogh Zoltán /MTI
2. LASSÍTÁS, JELENBEN LEVÉS, ÚJRAHASZNOSÍTÁS
A központi, nagy divatheteket érdemes lenne elengedni és helyette megélni az egyéni show-k varázsát. Ez azt jelenti, hogy bárki bármikor bemutathatja az elkészült darabjait, ahogy ezt a legtöbb kis brand külföldön és itthon is csinálja.
Ahogy az évszakokkal kapcsolatos tagozódás is egyre kevésbé releváns már. Nem tavaszi-nyári, őszi-téli, cruise stb. kollekciókban gondolkodnánk, hanem olyan fenntartható gyártásban, ahol ugyanaz a ruhadarab szezonoktól függetlenül kombinálható. Egy-egy új kollekcióban izgalmas lenne korábbbi darabokat újra értelmezni, bele stylingolni stb.
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
3. IRÁNYÍTOTT VÁLTOZTATÁS
Felmerül a kérdés, hogy egy felülről jövő szabályozás lehetne-e megoldás? 1945-ben már volt erre példa. Kizárólag az a divatház használhatta hivatalosan az
Haute Couture megjelölést, aki a
Chambre Syndicale de la Haute Couture előírásainak maradéktalanul megfelelt.
Ahogy ennek a szabályozásnak a története is mutatja, fontos lehet az előírások rendszeres felülvizsgálata is.
4. HELYI IGÉNYEK, ANYAGOK, JAVÍTÁS
A fenntarthatóság érdekeinek érvényesítésében emellett jelentős szerepe van a helyi igények és lehetőségek beépítésének is. Mert amíg egy ananászbőr vagy egy lótusz textil öko-tudatos alapanyagnak számít a világ egyik pontján, egy távoli kontinensen, ahol az adott növény nem honos, hanem oda kell szállíttatni, már egyáltalán nem az.
Amúgy is annyi textilt legyártottunk már, hogy egyes kimutatások szerint 30 évre előre elég lenne.
Halmozás és habzsolás helyett hogyan legyünk gourmet-k?
Az utóbbi években felerősödött a helyben készülő termékek és szolgáltatások jelentősége.
A befelé figyelés, az önismerettel és önfejlesztéssel való foglalkozás révén az öltözködésre is egyre többen úgy tekintenek, mint egy lehetőségre, ami nem köt, hanem felszabadít:
1. Hogy nem érdemes követni semmit!
2. Hogy a helyi mekkora érték!
3. Hogy a régi is lehet menő!
4. És a lényeg nem a trendek követése, sokkal inkább az önismeret, a tudatosság, az önképzés és a fejlődés.
A lokális választás, a környezetünkben működő vállalkozók (stílusszakértők, varrónők, designerek) támogatása nemcsak a gazdaságnak és a környezetnek tesz jót, hanem a lelkünknek is.
