Bezárás

Keresés

Bezárás

„Élet-halál kérdések” a Szigeten – A kordonok közé zárt szabadság illúziója

Vanyovszki Mária

Talán három órám volt rá, hogy míg Kálmánt a 200 méteres zuhanás után agysebészek műtik ott, Ljubljanában, én itthon biztosítást találjak neki, elintézzem az EU egészségügyi kártyáját, meg tolmácsot szervezzek oda, mellé. A műtét végére minden a kezemben volt, és már a tolmács hívott, hogy az állapotáról tájékoztasson.

Valahogy mindig is nagyon bírtam bánni a bürokratikus akadályokkal, jól kezelem a válsághelyzetet és nem ismerek lehetetlent.

Ez az írás elvileg arról szól, hogy miért nem tudok beszámolni az idei Sziget Art Zone magyar tervezőkhöz kapcsolódó eseményeiről. Gyakorlatilag meg arról, ahogyan az emberi korlátoltság ebben az amúgy is illuzórikus mátrix világban hogyan tolja meg a saját egóját és frusztrációját teljesen értelmetlen szabályokkal. És nem fogja fel, hogy aki hozta a szabályt, egyrészt megváltoztathatja, másrészt indokolt esetben kivételt tehet.

Az eset súlya meg sem közelíti az első bekezdésben írt életeseményem súlyát, valahogy mégis több ponton kapcsolódik hozzá.

Kálmán három nap múlva a kórházban, a kezeim között halt meg. Rettenetes hónapok következtek utána. Legközelebbi barátnőim minden igyekezetükkel próbáltak foglalkozni velem, már amennyire engedtem, mert egyedül lenni volt akkoriban a legjobb. De így vittek el például életemben először a Szigetre is. Úgy lehettek vele, hogy inkább ott kóboroljak, mint otthon vágjam fel az ereim álmatlan éjszakáim egyikén. 2014-ben történt mindez.

2015 kimaradt, mert akkor meg egész máshol voltam, de 2016-ban már az asalon.hu főszerkesztőjeként kaptam meghívást Csalár Bencééktől az Art Zone-os eseményükre. A sajtó akkreditáció határideje már rég lejárt, de írtam egy e-mailt a sajto@sziget.hu-ra, és gond nélkül megkaptam az egynapos belépőt egy főre. Az akkori beszámoló elérhető itt.

Idén már rutinos sajtósként előre regisztráltam, meg is jött az egynapos belépő két főre, ezúttal fotóst is tudtam (volna) vinni magammal.

Ahogy a fenti előtörténet is mutatja, nem vagyok egy tipikus Sziget rajongó, nem az ingyen jegyért nyomulok. Én tényleg dolgozni akartam oda menni. De nem sikerült.

A program utolsó előtti napjára kértem a jegyeket. Aznap hajnalban keltem, a Hír TV-ben volt egy élő adásos jelenésem. A stúdió ott van két percnyire a Sziget bejáratától, így a felvétel után elsétáltam a jegyekért, hogy majd amikor kis pihenés és ebéd után valamikor visszajövök, azzal már ne kelljen vacakolnom. Az előre regisztrált fotósomnak aznapra vidéken lett sokkal fontosabb dolga, így mást terveztem bevinni helyette. Nem sikerült. A helyszínen a személyijére nem adták ki nekem a jegyet. Amikor jeleztem, hogy ő nem tud jönni, tájékoztattak, hogy semmi gond, akkor a központból kell kérnem egy átruházást a másik ember nevére.

Elkezdtem hát telefonálni, majd e-mailt írni. Mindhiába. Közölték velem, hogy a jegy nem átruházható, és semmilyen egyéb megoldást nem tudnak helyette, az én alternatív megoldási javaslatomra pedig csak a nagy csend, vagy a „csak ismételni tudom magam” bunkó, kislányos válasza érkezett.

Az egyeztetéssel el is ment az egész nap, és így teljes mértékben lemaradtam azokról a napközbeni programokról az Art Zone-ban, amiről - specializálódott szakmai oldalként - beszámoltunk volna, és ami miatt az egész sajtó akkreditációt kértem.
 
Meglepően tapasztaltam, hogy a "Szabadság Szigete" a saját maga által hozott szabályrendszerét ilyen irreálisan kiforgassa, és egy teljesen hétköznapi problémában ilyen rugalmatlanul járjon el, a saját kárára. Kilenc évvel ezelőtt a kommunista Kínában nem tapasztaltam ekkora ésszerűtlenséget, amikor a lejárt vízumom miatt elvileg ki kellett volna toloncolniuk. Helyette érveimet meghallgatva és esetemet megvizsgálva a világ egyik legnagyobb és szabályaiban is legbigottabb országa talált egy megoldást a helyzetemre, tartózkodási vízumot kaptam és még 5 hónapig maradtam.
 
Ezzel szemben a Sziget fesztivál hozzáállásával a lassan szögesdrót kerítéssel körülvett mai Magyarország konténer világát képezte le maga is a kordonok közé zárt szabadság illúziójával.
 
 
_______________
A képek a Sziget programok előtti, beköltözős napok egyikére szervezett sajtóbejáráson készültek, amire külön hívtak meg. Az itt tapasztaltak, a háttérmunka, a technikai felszerelések és a bulizók számára biztosított lehetőségek, mind-mind rendkívül profinak bizonyultak.
 
A Sziget maga jó buli. Én is ott voltam. Miután egész nap kafkai küzdelmet folytattam a fotósom bejutásáért, este, a munka részéről lecsúszva érkeztem meg.

Éppen az a döbbenet ebben a történetben, hogy amikor ennyire profi egy szervezés (az előzetes sajtóbejáráson magam is tapasztaltam), akkor hogyan történhet meg az, hogy ott állok én, mint kvázi főnök, egyik kezemben már a saját karszalagommal, a másikban a regisztrált fotósom személyijével, aki nem tud eljönni, mellettem a másik emberem, akit helyette bevinnék. Mindezt a kora reggeli órákban, amikor még sehol semmi tumultus, van idő a problémás ügyek kezelésére. De nem oldódik meg. Sőt! Egész napom azzal megy el, hogy a központtól újabb és újabb emberek vállalhatatlan stílusban szajkózzák hol telefonon, hol e-mailben ugyanazt, és teljesen elzárkóznak még az ésszerű gondolkodástól is.

 



Hasonló hírek