Februárban már beszámoltunk arról, hogy a divat ügye a Design Termináltól a Magyar Turisztikai Ügynökséghez került át. Az év eleji, nemzetközi divathetek forgatagából figyeltük, hogy egy tavaszi fashion week-et az új csapat áprilisig, azaz ilyen rövid előkészítési idővel vajon bevállal-e, vagy elengedi és koncentrál a fontosabb őszire.
Ha lenne egy jó képem a nagy zöld kalapommal, amit a fashion week első napján viseltem, most azt illeszteném ide, de mivel fotóst nem tudtam vinni (erről lásd később), helyette csak mondom, hogy emelem a kalapom, mert megcsinálták!
A magyar tervezők bemutatóira, munkáik elemzésére, (ahogy azt az
asalon.hu olvasói már megszokhatták), egyenként ki fogunk térni, külön-külön írásokat szentelve a kollekciók értékelésének.
Bevezetőként általánosságban osztjuk meg gondolatainkat a rendezvényről és annak hangulatáról, ill. a kép árnyalása érdekében a helyszínen szerzett vegyes tapasztalatokra is kitérünk.
Előkészületek
A címer jellegű, oroszlános, összképében egy korona körvonalait is idéző logót előre imádtuk. Ígéretes volt az előzetes kommunikáció és a közösségi média jelenlét is.
Úgy általában nagy csinnadratta volt az előkészületek körül. A kapott sajtóanyag szerint „ismert és elismert Vogue, Harper’s Bazaar, Elle valamint Glamour divatszerkesztőket, bloggereket, utcai divatfotósokat hívtak meg a világ minden tájáról Los Angelesen, Barcelonán, Párizson, Berlinen Amszerdamon át a V4 tagországokig”. Hogy pontosan kik vettek részt, és milyen nemzetközi megjelenések, ill. eredmények köszönhetőek ennek, hamarosan megírjuk, amint a Magyar Turisztikai Ügynökség PR osztálya számára megküldött interjú kérdéseinkre választ kapunk.
Az első napot megelőző estére szervezett exkluzív “Front Row Dinner”-ről - ahol ezekkel az ismert, nemzetközi személyekkel is találkozhattunk volna -, nem tudunk beszámolni, mivel a szakma más megbecsült tagjaihoz hasonlóan mi sem voltunk ott. Sajtóregisztrációnkat csak utána, éjjel, az első show kezdése előtt 9 órával igazolták vissza. Ilyen utolsó utáni pillanatban fotósaim ugrasztani már nem is tudtam.
Helyszín
A kevésbé szerencsés időpont (május 1., négynapos, hosszú hétvége) ellenére meglepően sokan érdeklődtek az esemény iránt. Igaz, főleg az esti bemutatókon volt tolongás, a kora délutáni show-kon lézengtek az emberek.
A Várkert Bazár a megkérdezettek döntő többsége szerint divathétre kifejezetten alkalmas, nagy embertömegeket is jól bíró ingatlanegyüttes. Így - bár imádtuk a tavaly októberi Iparművészeti Múzeum helyszínét, ill. előtte a Ludwig Múzeumban briliánsan beélt alternatív tereket -, nem bántuk, hogy ezúttal újra visszatértünk a budai dombok aljába.
A kifutóként berendezett tér azonban nem sikerült. Sokakat megkérdeztem. Volt, aki csak egy show-n vett részt, volt aki szinte mindegyiken. Volt aki tapasztalt szakmabeliként tekintett a térre, más, aki sima nézőként, és olyan is, aki életében először járt bemutatón. Voltak nők és férfiak, idősebbek és fiatalabbak.
Felmérésem nem reprezentatív, viszont nagyon igyekeztem. Igyekeztem olyat találni, akinek tetszett, aki pozitívan értékelte volna az elrendezést, de végül csak ilyenek születtek:
„Csak az első sorból látod a ruhákat, de onnan is csak pár másodpercig. Jó fotót, vagy videót nehezen tudsz készíteni. Szerintem az lehet ezzel az üzenet, hogy: Éld meg a pillanatot!”
„Ez a bordó függöny a vidéki művelődési házakat juttatja eszembe. Egy-két show-ra jó lehet, de mindre nyomasztó.”
„A szürke szőnyeg, ami a kifutót fedi, régi irodák védjegye. Nagyon nem illik ide.”
„Ez az ovális elrendezés olyan, mint egy aréna. A több ezer éves tapasztalat azonban már bizonyította, hogy ez csak akkor működik, ha a nézőtér befelé fordul, és a látvány középen van.”
„A show végén meghajoló tervezőt a nézőközönségnek alig húsz százaléka látja.”
A kollekciók látványának élvezeti értékét számomra is erősen tompította a szokatlan fényviszony és a tér elrendezése. Ha éppen nem első sorban ültem, másodikból még talán combig, harmadikból viszont alig derékig láttam az öltözékeket.
Egy olyan városban, ahol még gyerekcipőben jár a divathét kultúrája, és az esemény egyszerre szól a szakmának és a jegyeket vásárló közönségnek, véleményem szerint nem lehet cél a ruhák élvezetének bennfentessége, ahogy az sem, hogy az embereket ilyen szinten megkülönböztessék és random előnybe vagy hátrányba kényszerítsék.
A címadó idézetet egy ismerősöm írta, aki távollétében csak fotókról követte az eseményeket, és követelte tőlem, hogy mutassam már meg végre az igazi kifutót. Majd a fenti mondattal, csalódottan konstatálta, hogy ez az.
A sarkított kijelentést árnyalandó szeretném kiemelni, hogy az előtérben lévő tervezői standok kiváló elhelyezést kaptak; a sajtó számára elkülönített pihenő és munkatér is dicsérendő és folytatásra javasolt újítás.
Az eseménnyel párhuzamosan, ill. az azt követő két hétben magyar, cseh, ukrán és lengyel tervezők számára biztosítottak értékesítési lehetőséget az Ybl Palotában berendezett MOL Pop-Up Storeban. Ez is kiváló kezdeményezés, bár sokkal hatékonyabban működhetne, ha a bécsi divathetekhez hasonlóan a design termékek vására és a bemutatók egymástól pár lépésre kapnának helyet.
Folytatjuk...
__________
Fotók:
Holecz Endre / MTÜ – Runway fotó
The Fulldog / MTÜ – Backstage, street style, fotófal
_magyar_divat_divattervezo_divathet_budapest_central_european_fashion_week_mercedes_benz.jpg)
_magyar_divat_divattervezo_divathet_budapest_central_european_fashion_week_mercedes_benz.jpg)
