Soha nem viseltem szemüveget, napszemüveget is ritkán. Aztán történt valami...
Már majdnem egy hónapja éjjel-nappal sírtam, amikor a temetésre minden erőm összeszedve felvettem egyet a fekete ruháim közül, beburkoltam magam egy óriási kendőbe, és föltoltam az arcomra a napszemüveget. Azt a bizonyosat, ami aztán az elkövetkező majdnem egy évben fénytől, napszaktól, helyszíntől függetlenül le nem került a szememről.
A szemüveg egy rendkívüli találmány. Története évszázadokra nyúlik vissza; hihetetlenül sokan, és köztük a legtöbben ismeretlenül dolgoztak azon, hogy mostanra már nem csupán egy a látást segítő tárgy, de nagyszerű kiegészítő, figyelemfelkeltő divatkellék vagy éppen a rejtőzködés egyetlen eszköze tud lenni.
Bakó Attila, a
Battila Eyewear kreatív tervezője és kézműves mestere többéves dizájn és művészeti tapasztalattal a háta mögött otthon, a garázsban kezdett ennek a kis eszköznek új értelmet adni. A kezdetben főleg fából készült kereteit újabb és újabb dizájn darabok követték. Dolgozott
Abodi Dórával és
Tomcsányi Dórival, szemüvegeit láthattuk a Fashion Week Budapesten és a The Garden Studióban is. Ma már egy egész egyedi kollekció állt össze, mely a
http://battila.com oldalon keresztül bárki számára elérhető.
Tavaly decemberben, a
Csalár Bencével folytatott
beszélgetésük során az
‘Út’-ban ragadta meg ars poeticáját:
„Vagyis az útközbenség a cél, nem a megérkezés, de azért mindig nagyon jó, ha valami elkészül.”
A művészi létnek, ill. pontosabban fogalmazva a lélek mélyéről élő és alkotó embereknek a „cél” fogalma néha csak azért kell, hogy visszataláljanak túladminisztrált és túlpolitizált, pénz orientált világunk hétköznapi kommunikációjához. Kicsit úgy működik ez, mint a hipnotizáltaknál az a hívó szó, amivel visszatérnek az éber állapotba.
Létezésünk lényege ugyanis valóban nem más, csak az út; az önkifejezés; az alkotások sorozata; a lélek folyamatos fejlődése; a létrehozott műnek köszönhető esztétikai élmény és a másoknak adni vágyás öröme...
Amikor két vagy több ilyen alkotó útja keresztezi egymást, a találkozásból fantasztikus dolgok születhetnek, főleg, ha megengedik maguknak az elképzelhetetlent is.
Így történhetett, hogy a
Csalár Bence – Bakó Attila műhely beszélgetéséből a másik alkotói énjének felismerése, a felismerésből barátság, a barátságból közös út, a közös útból élmények, az élményeken keresztül pedig olyan alkotások születtek, amiket – nagy örömünkre - mertek megmutatni a nagyközönségnek is.
Persze a nagyközönség itt is főleg szakmabeliekből állt. Azért az egy hosszabb folyamat, hogy ez a fajta művészeti megnyilvánulás bárki számára befogadható legyen, de ez nem is baj. Nem vagyunk egyformák! A másság elfogadása nagy erény bármelyik irányból is tekintünk ki a fejünkből a világra.
A nyolc alkotás négy művészeti irányzatra reflektál: a giccsre, a gesztusfestészetre, a konstruktivizmusra és a konceptualizmusra.
A kreációkat egy nemzetközi mintán alapuló prezentáció keretein belül mutatták be. Mind a négy stílusnak volt egy női és egy férfi viselete. Nem volt két egyformán stylingolt modell, ahogy nem volt két egyforma keret sem. Ahogy Bence mesélte, korábban még nem fordult elő, hogy fordítva stylingoljon, azaz a szemüveghez válogassa a ruhákat; ebben az esetben a kiegészítő vált főszereplővé.
Kizárólag magyar tervezőktől választotta az öltözékeket úgy, hogy az mindegyik esetben kifejezetten emelte a szemüveg látványát, és hozzátett a megjelenített művészeti irányzat befogadásához is.
A modellek megvilágított dobogókon álltak, ültek, ittak, beszélgettek; fotózás esetén pózoltak, illetve páran akár közöttünk sétáltak.
Ezúttal is kiderült, hogy a modellek is ugyanolyan emberek mint bárki más, csak náluk a hivatás része a kirívó megjelenés felvállalása, vagy néha éppen az uniformizálódás, ill. azonosulás egy másik mássággal.
A kerekasztal beszélgetés során, amit Lakatos Márk a duó által kreált egyik egyedi keretben vezényelt le, kiderültek olyan műhelytitkok, hogy Bence nem biztos, hogy tud polírozni, - mégiscsak író, a magyar divat szcéna egyik legismertebb bloggere, stylistja, egyénisége - , de a kézimunka élménye és öröme végül őt is olyan szinten magával tudta ragadni, hogy alkotási folyamatból kvázi együtt lélegzés lett; Attilával engedték egymást inspirálni, magaslatokba szállni, így nem volt baj, ha néha valaki (Pap Anna, a Battila gazdasági szakembere), azt mondta, hogy ez talán sok lesz.
Az eredmény magával ragadó! Két személyiség rendkívüli találkozásának egyszeri, egyedi lenyomata.
Az esemény maga is egy olyan művészeti happening volt, ami igazán ritka a magyar divatvilágban. Bízom benne, hogy a jövőben egyre több igényes, egyedi és hasonlóan merész bemutatón vehetünk még részt nagy szeretettel.
Ruhák: Cukovy, Macovei Kitti, Kata Szegedi, Daniel Benus, Je suis belle, Nubu & Nubu Man.
Cipők: Vagabond
További képeink az eseményről:
