Bezárás

Keresés

Bezárás

Örök tél Portóban is – Gera Marina hazai tervezők ruháiban

.

Ma kezdődik az Avanca Film Festival a csodás Portugáliában, ahol Gera Marina egyetlen magyarként képviseli az Örök tél című filmet.

Marina azon kevés hazai színésznő közé tartozik, akit jobban ismernek külföldön, mint itthon. A fiatal művész Pálffy György Szabadesés című filmjével járt már Karlovy Vary-ban, az Örök tél bemutatása óta pedig folyamatosan keresik neves nemzetközi producerek és rendezők.
 

Az Örök tél főszerepéért idén a legjobb színésznőnek járó díjat kapta a kaliforniai Tiburon Filmfesztiválon.

 
Az eddig már húsz díjat nyert, hazai alkotás Portugáliában is jó esélyekkel indul, ezért Marina külön gondot fordított arra, hogy magyar tervezők ruháiban jelenjen meg nemcsak a díjátadón, de a kapcsolódó eseményeken is.

„Művészként fontosnak tartom, hogy támogassam a hazai alkotókat, hogy egy ilyen nemzetközi fesztiválon a magyar filmet képviselve itthoni tervezők ruháiban jelenjek meg.”

Marina szereti a nőiesen vagány öltözékeket, melyekben a finom elegancia találkozik egy bevállalós sejtetéssel.
 

„Korábban is viseltem már magyar tervezők ruháit, a mostani keresésnél viszont arra is figyeltünk, hogy fiatal, feltörekvő tervezőnek adjak lehetőséget. A Richard Alexander márka legutóbbi kollekciójából több darab is nagyon megtetszett.” - meséli Marina.
 
 
„Egy ilyen fesztiválon nemcsak a díjátadó számít, hiszen az egyéb, kötetlen eseményeken találkozunk a kollégákkal, külföldi rendezőkkel, nemzetközi producerekkel, amikre szintén készülök ruhákkal is.”

Az ENIHORN márka showroomjában olyan darabokat keresett a színésznő, amiket ezeken a találkozókon, ill. a fesztivált követő spanyol útján is viselhet.

„Portó után átmegyek Spanyolországba, Finisterrébe, ami egy ismert zarándokhely, és én több olyan kívánsággal kötődöm hozzá, amik azóta teljesültek. Pontosan tíz évvel ezelőtt jártam végig az utat, és most – ahogy akkor kívántam – egy filmmel térek vissza.” - meséli Marina. „Ezt az aszimmetrikus ruhát mintha kifejezetten nekem tervezte volna Eni oda, az óceán partjára.”
 
 
A nemrég nyílt Anita Pásztor szalonba is ellátogatott a színésznő, hogy megnézze a márka darabjait.
 
 
„Anita ruhái történelmi korokat, orosz cári udvarokat idéztek fel számomra. A személyes stílusom más, de színésznőként érdekes volt játszani az ilyen ruhákból adódó karakterekkel.”

Hogy végül miket vitt magával Marina, és mit fog viselni a díjátadón, a fesztivál után megmutatjuk.

_______
Gera Marinát a közösségi médiában is követhetitek:
Facebook: https://www.facebook.com/geramarinahivatalosoldal/
Instagram: https://www.instagram.com/geramarina_actress/


 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek