Bezárás

Keresés

Bezárás

Pillantás a múltba, ugrás a jövőbe – Gondolatok a WINK x BenceCsalar prezentáció után

Írta: Vanyovszki Mária

Közel 10 évet töltöttem az ingatlanszakma retail szektorában, olyan nagy márkákkal üzletelve, mint a H&M, Inditex, C&A. Nincs bevált forgatókönyv; hiába a pénzügyi célok és kilátások vagy éppen a tárgyalási technikák, az egyeztetés kimenetele sokszor múlik csak az emberi tényezőkön még ezekben az esetekben is.
 
Kisebb cégekkel találkozni azért volt üdítő, mivel ilyenkor lényegesen kevesebb taktikázásra volt igénye a feleknek ahhoz, hogy végre őszintén a lényegről beszélgessenek.

Ebben az atmoszférában, de még kezdő koromban találkoztam először a WINK cipőmárka és bolthálózat nevével, melyről “tapasztalt” kollégáim hamar felvilágosítottak, hogy kínaiak állnak mögötte, és le is beszéltek róla, hogy a kapcsolatot velük felvegyem.

Tíz évvel később, időközben már Kínát is megjárva, az asalon.hu főszerkesztőjeként Csalár Bence meghívására jelentem meg az Andrássy út 66.-ban, a Bródy Life egyik új rendezvénytermében, hogy a 2016-os év divatbloggerének (Fashion Awards Hungary - 2016) legújabb kollaborációját megismerjem: ez volt a WINK márkával együttműködve megalkotott 'MyClique' nevű cipő kollekció (részletes bemutató itt).
 

A nemzetközi mintára épülő prezentáció során a puritán terem kiemelt szegleteiben natúr – a meztelenséget idéző – öltözékekben álltak a modellek és viselték a bemutatásra kerülő terméket, a valahova tartozás élményére reflektáló, azt a stíluson keresztül érvényesítő 'MyClique' cipőket.
 

A modelleken alkalmazott testfestés kellően emelte az emberi test íveinek szépségét, hogy aztán a folyamatosan változó pózok és mozdulatok során egyfajta képzőművészeti alkotás jelleget is adjon a performansznak.
 

Ami a cipőmárkát illeti... Az est során beszédbe elegyedtem egy kínai fiatalemberrel és barátnőjével. Kiderült, hogy mindketten építészek, de a srác egyben a WINK márka kreatív igazgatója is.
 
 
Sok közös volt bennünk; például mindhárman éltünk Kínában, jártunk a világ számos egyéb pontján, most pedig itt alkotunk, Magyarországon; de hármunk esetében az összetartozás élményét nem ez, hanem a másik, az idegen iránt való elfogadó, őszinte érdeklődés teremtette meg.

Az annak idején kollégáimban is működő előítéletek levetkőzése érdekében álljon itt néhány tény.

Közel harminc évvel ezelőtt érkezett Magyarországra az a kínai férfi, aki a márkát megalapította és számos munkahelyet teremt azóta is az országban. Családjával itt maradt, itt telepedett le. Fia, Zifeng Wei, építésznek tanult, bejárta a fél világot, neves cégekkel dolgozott együtt, hogy aztán Magyarországra hazatérve a márka kreatív igazgatójaként adjon új lendületet a WINK-nek.

2015-ben vette kezdetét az az átfogó változás, melynek eredményeképpen átalakult és bővült a márka hazai értékesítése. Ehhez a megújuláshoz köthető a “Wink X” nevezetű projekt is, melynek középpontjában az inspiráció, a kreativitás és az innováció áll.
 
 
Prémium, természetes bőrök, különleges anyagok, egyedi dizájn, kézműves termékek – a megújult stílus a gyors tempójú városi környezet életvitelét ötvözi az évszázadok során kialakult lassú kézműves folyamatokkal.

A kezdeményezés egyik izgalmas állomása volt a Wink x BenceCsalar gyűjtemény.
 

A vállalat egyéb kollekcióiban is fiatal magyar cipő- és divattervezőkkel dolgozik együtt. Ennek jegyében az üzleteiket is teljesen új koncepcióban alakítják ki.
 

Terveink szerint az üzletek új koncepciójáról, ill. a 2016-os őszi-téli kollekcióról részletesen írunk még.

A Salon képeit az október 21-ei prezentációról Jakabfi Ágota (Gottheephoto) készítette:
(Utolsó két kép: Miknyóczki Dóri, ill. Vanyovszki Mária)
 
A prezentáció kreatív koncepciója: Csalár Bence és Andorka Gergő
Dekoráció: Lovas Anett
Modellek: Dorina, Fanni, Káfia, Kyra, Rebi, Balázs, Chris - Avantage Models
Smink: Kredits Enikő és Leányfalvi Vanda
Haj: Német Nikolett

A Wink x BenceCsalar 'MyClique' kampányképei, melyeket Debreczeni Zita fotózott:
 

 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek