Herdon Erika ékszer- és ruhatervező, a Héria Enamel alapítója izgalmas emberi és szakmai úttal a háta mögött, autodidakta módon vált a hazai kreatív ipar markáns szereplőjévé.
Egy kis, kelet-magyarországi településen, a pár ezer lelkes Ópályiban nőtt fel. Iskoláit Mátészalkán végezte.
A kézművesség iránti fogékonysága egészen pici korára vezethető vissza. Az édesanyja ruhavarratásaiból megmaradt anyagokon a varrást gyakorolta, de ha fúrógépet és deszkákat talált, abból is bátran alkotott.
A kezdetek
„Egyszer történt, hogy nagypapámnál voltunk, aki minden ebéd után lefeküdt pár órára. Mire papa felkelt, a régi tyúklétrából, meg az ott talált deszkákból egy lombház alapot összekalapáltam.” - meséli a kezdeti kalandokat.
A magas, vékony kislányt a kortársak állandóan bántották a kinézete miatt, így alkotói tehetségének megmutatása helyett arra törekedett, hogy háttérben maradjon.
Bár a test-pozitív mozgalmak révén mára előtérbe került a sokféleség elfogadása, tapasztalata szerint az alkatilag vékony nőknek még napjainkban is gyakran nekimennek olyan kérdésekkel, hogy:
Miért nem eszel? Mit éhezteted magad? Beteg vagy? Pajzsmirigyes vagy? Hogy nézel ki? Nézd, ezt a deszkát! Stb.
Kislányként és kamaszként különösen ártóak ezek a beszólások, amik miatt Erika annyira észrevétlen szeretett volna lenni, hogy ez sokáig a tanulmányai eredményein is megmutatkozott.
„Gimiben pl. kettes voltam töriből. Majd harmadikban jött egy bevillanás, hogy ez így nem oké, mit fogok így csinálni. És akkor megembereltem magam: egy év alatt újratanultam a négyéves töri anyagot és emelt szinten leérettségiztem belőle. Ez nagy meglepetés volt mindenkinek.” - idézi fel az emlékeket.
A jó eredményekkel a Debreceni Egyetem Jogi karára, Közigazgatási szakra jelentkezett.
A modellkarrier
Mindeközben, amikor a fővárosban járt, rendszeresen leszólították modellügynökök, de nagyon sokáig nem állt kötélnek. Majd IWIW-en, az akkori közösségi oldalon írt rá Fehér Orsi, az Attractive Models vezetője, és bár Erika még mindig kételkedett, megadta a számát. Orsi épp akkor hívta, amikor vonaton ült Budapest felé, egy barátjához tartva:
„Az ügynökség irodája a Nyugati Pályaudvar környékén volt, így csak át kellett sétálnom. Felmentem és akkor láttam, mennyire komoly lányokat foglalkoztatnak, és igent mondtam.”
Erika az egyetem utolsó évében repült ki Milánóba. Úgy csöppent bele a divathetek pörgésébe, hogy az első három héten bulizás helyett az államvizsgára tanult.
A vékonyságáért bántott lánynak igazi önbizalom növelő és gyógyító folyamat volt ez a világ.
Itt pont azzal számított kiemelkedőnek és különlegesnek, amiért egész addigi életében bántották.
„Hatalmas dolog volt, hogy abból a pici faluból, Szabolcs-Szatmárból Milánóba megyek mint modell. Én, akit mindig csúfoltak. Az élmények ugyanakkor nemcsak a testalkatommal kapcsolatos sérelmeket írták felül, az egész fejlődésemre hatással voltak. Akkor még nagy dolog volt repülni, nem voltak fapados járatok, kevesen tudták megengedni maguknak. Nem volt okos telefon sem, térképpel érkeztem egyedül egy idegen országba, kezemben a címekkel. Kihívásnak tekintettem: hogy ha én ezt meg tudom csinálni, - márpedig megcsinálom, mert nincs választás, nem sírhatom el magam a reptéren, hogy haza akarok menni -, akkor bármire képes vagyok.” - avat be az élményekbe.
Az európai divatvárosoktól Ázsiáig sok helyen dolgozott, a fotózások és kifutók mégsem ragadták magukkal. Legkedvesebb tapasztalata, amikor a
Valentino divatház fitting modellje volt egy prezentációs munkán. A világhírű luxusmárka kreatív csapata rajta állította össze a következő nagy kollekciót:
„Nekem ez volt nagy élmény, hogy beleshettem az alkotói folyamatba. Belülről láttam, hogyan működik, ahogy ezek a szakmailag topon lévő kreatív emberek, tervezők, menedzserek dolgoznak.”
A közhiedelemmel ellentétben a modellkedés kemény munka. Állóképességben, kitartásban és készenlétben is sokat kíván. Erika három évig csinálta az egyetem mellett.
A Közigazgatási diploma után ugyanis a Külkereskedelmi karra, nemzetközi tanulmányokra járt.
Kérdésemre, hogy a gyerekkortól aktív alkotói igény helyett hogyan választott ilyen szakokat, az alábbi indoklással szolgál:
„Anyukám mondta, hogy induljak kézműves irányba, de úgy voltam vele, hogy én örömből akarom csinálni, és azt később is lehet. Meg nem érdekel a tankönyvszerűség. Amikor egy ötvösképzésre beiratkoztam, és fél napon keresztül egy rézlapot fűrészeltünk, otthagytam. Engem az izgat, hogy bármiből bármit lehet csinálni. Ha a kezem jobbra indul, akkor én szeretem, hogy jobbra induljon, és hagyom. A kisfiam most tanul rajzolni, és míg mások mondják a gyereknek, hogy így meg úgy fogd, maradj a vonalon belül, én hagyom, hogy csinálja ő is, amit élvez. Ha neki az az öröm, hogy nagy köröket rajzol, akkor hadd rajzolja azokat a nagy köröket.”
Szingapúrban, egy Harley-Davidson kampányon dolgozott, amikor úgy döntött, hazajön és abbahagyja a modellkedést. Pályázati projektmenedzserként helyezkedett el. Nagy állami és Eu-s projekteken dolgozott, majd pár év után a kiégés jeleit érezte magán.
A Héria Enamel ékszerek
Házas volt, amikor felmondott, és a férje, Péter támogatta, hogy csináljon valami olyat, amiben örömét leli.
„Ekkor ugrott be, hogy tudok zománcozni. Még általános iskolás koromban tanultam egy szakkörön.” - meséli nevetve.
Erika elhatározását az egész család támogatta. A kétgenerációs ház alsó szintjén, ahol régen a nagyszülők laktak, após, anyós segítséggel kialakították a műhelyt.
Fél év kísérletezés előzte meg a debütálást, amihez Erika – a gyerekkori gyakorlathoz hasonlóan – azzal dolgozott, amit talált: férje nagypapájának muzeális értékű szerszámait. Egyetlen új dolgot vett az ékszerkészítéshez: egy ötvös ollót.
Erika célja nem az eladhatóság volt. Tudta, hogy valami karakteres darabbal érdemes berobbanni. Így történt, hogy a viszontagságos évek ellenére Erika márkája, a Héria Enamel rendkívül rövid idő alatt lett a hazai kreatív ipar elismert szereplője.
Az idővonalat tekintve ugyanis volt itt minden. Bár a 2017-es felmondása után másnap leült kísérletezni, mire megszülettek az első darabok, és elindult a márka, terhes lett.
Az anyai örömök mellett ott volt a kérdés, mi lesz az éppen csak induló vállalkozással.
Barnabás négyhetes volt, amikor Erika Dunaharasztiban kibérelt egy üzlethelyiséget:
„Tudtam, hogy ha nem állok bele most, hogy legyen saját helyem, el fog úszni, amit addig felépítettem. Ez vitt előre.”
Az első 8 hónap után a fiatal vállalkozó és anyuka épp csak kezdett volna fellélegezni, amikor beütött a Covid, és minden bizonytalanná vált. Erika ahelyett hogy megtorpant volna, kivett Budapesten, a belvárosban egy üzletet:
„Mivel mindenki óriási pánikban volt a Covid miatt, alacsony volt a bérleti díj, és két évre kellett aláírnom, ami így jó befektetés lett.”
A ruhakollekció
A művészi igényű, statement ékszerek mellé a ruhakollekció ötletét is egy kihívásos helyzet adta. Szülés után ugyanis nem tudott napokat ülni a műhelyben, hogy ékszereket készítsen. Így olyan terméket akart, ami az asszisztálásával is tud működni. Az ékszerek mintázataiból dolgozta ki a printeket, amit gép előtt megtervez, elküldi a varrodába, a lányok pedig levarrják.
A design nagy sikert aratott; főleg művész hölgyek, színészek, énekesek, festők keresik, továbbá rengeteg orvos és jogász. A printelt anyagokból most már táskák és egyéb kiegészítők is készülnek.
Egyedi technikával kikísérletezett, kortárs formában újraértelmezett tűzzománc ékszereinek minden darabját maga készíti most is kézzel. Majd befotózza, weboldalt fejleszt, közösségi médiában posztol, könyvel, fúr, farag, és ha nincs ideje fotósra várni, egy állvánnyal és időzítővel Budafok hangulatos utcáin befotózza a ruhákat is magán.
„A túlélésemért csinálom, hogy jól érezzem magam. Mert ha nem érzem jól magam, azt a gyerek is érzi, és a férjem is, és akkor nincs meg az egyensúly. Engem ez éltet.”
_____
Képek: Semsei Eszter
