Bezárás

Keresés

Bezárás

Találkozások, minták - KREA Divatbemutató 2016

beszámol: Vanyovszki Mária

Életünkben minden egyes találkozásnak egy másik emberrel megvan a maga szerepe. Kisebb vagy nagyobb, pozitívan vagy negatívan értékelt, de kivétel nélkül mindegyik azért történik, hogy tanuljunk belőle, és haladjunk előre ezen az életnek nevezett személyiségfejlődési úton.

Azok az emberek, akik oktatói szerepet vállalnak, tudatosan és felelősséggel viselik annak terhét és örömét, hogy az, amit ők tanítanak és ahogyan példát mutatnak, az átlagos találkozásoknál lényegesen jelentősebb szereppel bír tanítványaik és követőik életében.

2016. június 15-én az Akvárium Klubban a KREA frissen végzett divattervezőinek diplomakollekcióit tekinthettük meg a Fashion In Motion divatbemutatón. Az intézményről korábban már írtunk itt.

A bemutató után lehetőségem volt pár szót váltani Anda Emília divattervezővel, aki a KREA egyik leghitelesebb szakmai tekintélye. Ő egy olyan magyar tervező, aki teljesen egyedül építette fel saját márkáját (ANDA), és a kezdetek óta Budapestről irányított brand a párizsi jelenléten keresztül a világ különböző pontjaira szállítja termékeit mind a mai napig. A bámulatos tudást és folyamatos szakmai jelenlétet képviselő tervezőnő talán még a diákjainál is jobban izgult, hisz nemcsak velük, de értük dolgozott.

A vizsgázók másik két szakmai vezetője Godena-Juhász Attila és Tóth András, a USE Unused divattervezői fiatal koruk ellenére szintén kivételes eredményeket értek már el munkáikkal és merészségükkel, és az ebből eredő tudást és tapasztalatot az intézmény fennállása óta osztják meg hallgatóikkal.

A KREA Kortárs Művészeti Iskola 2016-ban végzett divattervezői: Gelák Adrián Benjámin, Gulyás Barbara, Illés Dorottya, Lukács Bianka, Nyeste Laura, Szűcs Áron Tamás, Wagensommer Gabriella, Weisz Gabriella, Wimmer Orsolya, Wolner Zsófia.

Az innovatív fiatal tervezők különböző inspirációktól vezérelve hozták létre kulturális, társadalmi, művészeti, városi és építészeti jelenségekre reflektáló öltözékeiket.

A KOLLEKCIÓK
PAST-MODERN STRUCTURE
 
 

Divattervező: Wolner Zsófia
Konzulens: Godena-Juhász Attila divattervező /USE Unused/, szakvezető
Létezésünk óta az embert struktúrák sokasága veszi körül. A struktúra, egy szabály menti rendeződés, szerveződés, mely egy egyszerű elem meghatározó módon történő ismétlésével kialakít egy organikus, vagy épp geometrikus formát. Az önmagát ismétlő formák harmóniát közvetítenek. Wolner Zsófia kollekciójának témája a struktúrák vizsgálata és újraértelmezése a divatban. A végeredmény egy újító, ugyanakkor állandó értékeket képviselő, letisztult, részleteiben finoman kidolgozott, jól átgondolt kollekció. A struktúrák megjelennek átértelmezett textilmanipulációkon és a manipulációhoz szervesen kapcsolódó szabásvonalakban illetve új innovatív anyag feldolgozásokban.

CITYLIGHT
 
 

”Dog days are over”
Divattervező: Szűcs Áron Tamás
Konzulens: Godena-Juhász Attila divattervező /USE Unused/, szakvezető
Napjainkban a nemek közötti határok egyre inkább elmosódnak, a férfi illetve női viseletek helyét átveszi egy egységesebb, mindkét nem számára hordható ruhatár. A kollekció inspirációját a nagyvárosi élet adta, mely életvitel markáns meghatározója a sokszínűség és a mobilitás. Sokszínűség egyrészt etnikai, vallási identitásbeli értelemben, másrészt a városi megjelenés, építészet és miliő tekintetében. A mobilitás a városi közlekedésére utal, mely kikerülhetetlen eleme az urbanizációnak. A tömegközlekedés összeköt kortól, nemtől, identitástól függetlenül és lüktetés, dinamizmus jellemzi. A kollekció neve CityLight egyaránt utal a városi fényekre és a jövőt szimbolizáló irányfényre.
 
CROSSING LINES
 

Divattervező: Weisz Gabriella
Konzulens: Anda Emília divattervező /ANDA/, szakvezető
A kollekció a 70-es évek újraértelmezését és modern, mai kontextusba helyezését tükrözi. A rétegek és panelek egymással való találkozását, illetve az ezen találkozásokból kialakuló metszésvonalak izgalmas játékát kihasználva Weisz Gabriella a korszak klasszikus jegyeit új látásmódba helyezte. A tervezés folyamatát inspiratív módon befolyásolta a minimal art Ellsworth Kelly festményei és Robert Morris textilmunkái, illetve Jean Loup Sieff fotóművész alkotásai. A kollekció egészét az asszimmetria irányítja, nemcsak a ruhadarabok sziluettjét, de az egymást keresztező vonalak irányát is meghatározza. Innen ered a kollekció elnevezése a Crossing Lines.

BACK TOGETHER
 

Divattervező: Illés Dorottya
Konzulens: Godena-Juhász Attila divattervező /USE Unused/, szakvezető
Illés Dorottya kollekciója egyrészt merít a múltból, vizuális örökségből másrészt a mai kortárs tendenciákból. Az alternatív anyaghasználat, a textil és a kerámia találkozásával való kísérletezés, a kézműves eljárások felé fordulás uralja az öltözékeket. Az ember már a kezdetektől fogva használja a kerámiát és a textilt, ez a két anyag és gesztus együtt indultak az ember keze alatt, majd idővel eltávolodtak egymástól. Az elgondolás alapja, hogy ez a két anyag újra találkozzon, és együttműködjön a kollekcióban.

GHARB /jelentése: nyugat; arab/
 

Divattervező: Wimmer Orsolya
Konzulens: Tóth András divattervező /USE Unused/, szakvezető
A kollekció címe a keleti és nyugati kultúra találkozására, a mindannyiunkat érintő szír menekült helyzetre utal. Az öltözékek koncepciója a keleti sziluettek, nyugati, modern anyagokkal való párosítása volt. A férfiak tradicionális viseletét a kaftánt gondolta újra Wimmer Orsolya és a hosszított nőies sziluettek maszkulin oldalát igyekezett hangsúlyozni. Néhány öltözéken a camouflage minta is megjelenik, mellyel a tervező a hadban állás folytonos jelenlétére kívánja felhívni a figyelmet, illetve burkoltan ösztönözni kíván a békére, a háború felszámolására, az emberek és a természet védelmére.

UN//BLOCKING
 

Divattervező: Gelák Adrián Benjámin
Konzulens: Anda Emília divattervező /ANDA/, szakvezető
A tervező fő inspirációját a modern épületek és a rajtuk, illetve általuk megjelenő éles kontúrú árnyékok adták. Elsősorban az épületek letisztultsága, nagyvonalúsága ragadta meg Gelák Adrián Benjamint és ezt kívánta átültetni a ruhadarabokba. Ahogy a fény-árnyék hatásokban meghúzódik a kontraszt fogalma, úgy a kollekció több elemén is tetten érhető és átvitt értelemben megfigyelhető.  Megjelenik a szín párosításokban az éles, szögletes és az íves szabásvonalakban, a klasszikus anyaghasználatban és a modern textíliák alkalmazásában, a sportos és elegáns fazonokban. A modern tömb épületek rezzenéstelen statikussága és a rajtuk megjelenő hatalmas üvegfelületek által sugárzott könnyedség ellentéte pedig a merev anyagok légies sziluettekkel való párosításában manifesztálódott. Benjámin számára a tervezésen túl a kivitelezés is fontos volt, a modellezésben és varrásban egyaránt részt vett.

RESTART
 

Divattervező: Wagensommer Gabriella
Konzulens: Tóth András divattervező /USE Unused/, szakvezető
2025-ben kitör a harmadik világháború, atombomba támadás következtében több tonna feketeszén kerül a troposzférába, ami elnyeli a nap energiáját és 20 év kemény telet indukál. A kegyetlen környezeti feltételek éhezést, háborút eredményeznek, mely következményeképp tetemes pusztulásnak indul az emberiség és az állatvilág. A háború után 100 évvel a túlélőkből újraszerveződő utópisztikus társadalom arra törekszik, hogy használja, de ne kihasználja a természetet. Mellőzik a nagyipari gyártást, csak annyit termelnek, amennyit elfogyasztanak, mellőzik a társadalmi kasztokat és rétegeket. Mindenki egyenlő és értékes tagja a társadalomnak. Ennek a természetközeli, újjáéledő társadalomnak a viseletét tervezte meg Wagensommer Gabriella. Kollekcióját újrahasznosított és természetes anyagokkal vegyített új textilekből alkotta meg. Öltözékeit formailag a nomád, ellenben grungeos jegyek jellemzik.

SOCKS
 

Divattervezők: Gulyás Barbara, Nyeste Laura
Konzulens: Tóth András divattervező /USE Unused/, szakvezető
A kortárs képzőművészet ismérve, hogy bárki részese lehet, hogy nincs befolyással a nézőre, sajátossága a geg, a társadalomkritika és az ösztönösség, továbbá a vegyes technika alkalmazása. Gulyás Barbara és Nyeste Laura ezen ismérvek mentén integrálta a kortárs artisztikát a divatba. Kollekciójuk elkészítését egy művészeti projekt előzte meg, mely során az öltözékeik egyes anyagain művészek és nem művészek egyaránt nyomot hagyhattak, textileikre a kiállítás résztvevői szabadon alkothattak. A művészeti határterületek közötti átjárás eredményeként a kollekciót a geges hozzáállás és kísérletező, játékos hangulat, a maszkulin és feminin stílusjegyek összemossa és a sportos és elegáns viselet keveredése jellemzi.
 
LES JEUX SONT FAITS
Divattervező: Lukács Bianka
Konzulens: Anda Emília divattervező /ANDA/, szakvezető
„Az öltözékek levetkőzése jeleníti meg azt a lelki folyamatot, ahogy az emberek próbálják levetkőzni azt a szokásukat, hogy másokra hasonlítsanak (…) egyre kevesebb öltözet lesz a szereplőkön, amivel azt mutatom be, hogyan próbálják mentesíteni magukat, hogyan akarják levetkőzni a nehézségeket. Nem tudnak teljesen szabadulni, mert még hozzájuk van kötve egy másik, felöltözött alak. Ezzel a képpel utalok a társadalmi konvenciókra, amik nem engedik, hogy szabaduljon az egyén. Az emberben munkálkodik a szabadulás vágya, és megszabadul azoktól az érzéseitől, amelyek a szokásaihoz szorosan kötve nem engedték kilépni gondolatvilágából. (…) A ruha levétele egyenlő a megfelelési kényszer levetkőzésével.” Részlet Lukács Bianka kollekció leírásából.
 
A diploma videó:
 

Lukács Bianka - Les Jeux Sont Faits from KREA Kortárs Művészeti Iskola on Vimeo.


Terveink szerint ez utóbbi munkáról a későbbiekben még részletesen írni fogunk.

A diplomázott divattervezők öltözékei mellett a másod- és harmadéves hallgatók Marni tervezői stílusában megálmodott  FLOW 2016/2017-es őszi-téli kollekciója is megtekinthető volt az eseményen. Koncepciójuk esszenciája a márka egyedi hangulatának megidézése volt. Az egyszerű sziluettek párosulnak különleges részletkidolgozásokkal, merész színkombinációkkal. A szokásoktól eltérő, elvont formákkal tették a kollekciót karakteresen nagyvonalúvá. Ezt a sajátos retro szellemet a különböző anyagok eklektikus összhangja is tükrözi és alátámasztja. A hallgatók az extravagáns öltözékekhez egyedi kiegészítőket is terveztek. A létrejött összeállítást Anda Emília (ANDA) divattervező vezetésével Belovai Bettina, Hegedűs Bernadett, Kőszegi Júlia, Németh Bernadett, Perrin Júlia, Tóth Brigitta, Varga Viktória alkották meg.
 
A Salon képeit a bemutatóról Nerpel Nikoletta (Nerpel Photography) készítette.
 
További képeink:
 

 
Címkék: kreadivatbemutató



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek