Bezárás

Keresés

Bezárás

Zen Glam – Beszámolónk a Maison Marquise exkluzív bemutatójáról

Írta: Vanyovszki Mária

Ha három napja folyamatosan divatbemutatókat nézel, elvileg alig bírod már befogadni, mégis minden egyes alkalommal, ahogy a kifutó fölött elsötétülnek a fények, majd megszólalnak a zene első taktusai és az újra felgyulladó fényekkel együtt meglátod a kollekció első modelljét, tudod, érzed, hogy jó helyen vagy.

A háromnapos Marie Claire Fashion Days záró show-ja Tóth Bori márkájának, a Maison Marquise-nak a 2017-es tavaszi-nyári kollekciója volt. A Párizsban már sikeresen bemutatott darabokat kifutón most először láthatta itthon a szakma és a nagyközönség. A márka Facebook oldalán megosztott két-három káprázatos kampánykép után nagy várakozásokkal ültünk be a bemutatóra. Bár a lenyűgöző kisugárzású Csizmadia Grétát, aki a kampányképek modellje volt, hiába vártuk, a bemutató darabjai és látványvilága mindenért kárpótolt.

A több mint 30 ruhából álló kollekció úgy épült fel az élénk narancsos/korallos, filodendron levélmintás maxi ruhától a show-t záró hófehér, földig érő, elől kissé pajkosan mégis konszolidáltan sliccelt alkalmi ruháig, hogy közben megidézte a tavasz és a nyár minden változatosságát színekben, ívekben és hangulatban. Laza, megkötős kabátruhák, tone-in-tone összeállítások, blézerruhák, maxi ruhák, bő szoknyás midi ruhák, különleges szabású minik, s finom csavarokkal megbűvölt nadrágos összeállítások is feltűntek a kollekcióban.
 

„A jövő évi tavaszi-nyári trendekre a légies könnyedség jellemző; a korall és a finom rózsaszínek megannyi árnyalatának használata, az egymáshoz közeli tónusok hangsúlyozása. A lágy kimonószabások, a volumenizált ruhadarabok, a könnyed, áttetsző rétegek és anyagok határozzák meg a szezont: organza, finom nyári brokátok, áttört struktúrák.” - mondta a tervező, Tóth Bori.
 

A bemutatott kollekcióban egyértelműen felfedezhető a távol-keleti kultúra inspirációja szabásvonalakban, formákban és színekben. A tenger, a tengerpart, a halak, a korallok, tavirózsák világa keveredik a printelt selymeken. Élénk, intenzív színek, finom, elúszó motívumok uralják és lágy esésű, repülős ruhák alkotják a kollekció fő darabjait. Erőteljesen használták a filodendron levélmotívumát egészen eltérő színvariációkban és különböző fazonú ruhákon, kabátokon, felsőkön.
 

Tóth Bori azon tervezők egyike, aki szakmájának mestereként több mint tíz íve az élvonalban tud maradni, folyamatosan megújuló alkotói erejével ezúttal is hozta azt a magas színvonalat, melynek hazai és nemzetközi sikereit megérdemelten köszönheti.
 

A bemutató után rögtönzött beszéde nemcsak minket, a közönséget lepett meg, de a kifutóra felszólított tulajdonos társát, Szűcs Anitát, a show-hoz a cipőket biztosító Vágó Rékát, és a Marie Claire főszerkesztőjét, László Krisztinát is. A tervező profizmusát, emberi és szakmai alázatát jelzi az, ahogyan a rivaldafényt közvetlenül a bemutató után e három hozzá hasonlóan kivételes nővel megosztva köszönte meg munkájukat, támogatásukat és így megosztotta velük a sikert is.
 

A márkába vetett bizalmat ezzel is erősítve a gesztus felhívta a figyelmet a divatvilág csilli-villi felszíne mögötti rengeteg munkára, a szakmai alázatra és az egymást segítő és támogató tehetségek közös erejére.

Fotók: Marie Claire, Nagy Attila
 
További képek a bemutatóról:
 
 

 
Címkék: divatbemutató



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek