Akik a divatvilágot irányítják – Az Arnault - Pinault háború

Bernard Arnault, francia milliárdos 233 milliárd dolláros vagyonával a 2024-es Forbes lista szerint még mindig a világ leggazdagabb embere. Megelőzi Jeff Bezos-t, az Amazon tulajdonosát és Elon Musk-ot is. Az övé a LVMH csoport 60 leányvállalattal és 75 luxusmárkával. A névadó Louis Vuitton, a Moët & Chandon és a Hennessy mellett az LVMH portfóliójába tartozik a Tiffany & Co., Dior, Fendi, Givenchy, Marc Jacobs, Stella McCartney, Loewe, Loro Piana, Kenzo, Celine, Sephora, Princess Yachts, TAG Heuer, Bulgari és még sok minden más.

Bernard Arnault soha nem volt szegény. Jó körülmények között nőtt fel, teniszezett, elit iskolákba járt, tanult Amerikában, és élvezte az életet. Az alapokat még az édesapja rakta össze, aki egy építőmérnöki cég tulajdonosa volt. Mindeközben édesanyja, Marie-Josèphe Savinel zongoraművésznő vásárlóként rajongott a Dior termékekért.

Bernard Arnault az École Polytechnique-re, Franciaország legjobb mérnöki egyetemére járt, 1971-ben diplomázott. Bár vagyonának növekedését a divatbirodalom későbbi építésén keresztül érte el, pályafutását az apja cégében, a Ferret-Savinelnél kezdte. Ő győzte meg az apját, hogy a cég fókuszát a kivitelezésről az ingatlanokra helyezzék át, így a Ferret-Savinel az ipari építőipari részlegét eladta, a nevet pedig Ferinel-re rövidítették.

A cég vezetőjeként 1984-ben Arnault a Lazard Frères befektetési céggel együttműködve finanszírozta a Financière Agache luxusmárka megvásárlását, és a vállalat vezérigazgatója lett.

Innen nyert licitháborút a Boussac Saint-Frères-ért, egy csődbe ment konglomerátumért, amelynek egyetlen nyereséges leányvállalata a Christian Dior volt. Az egész nagy vásárnak ez lehetett a fő célja és ékköve, hiszen a későbbiekben Arnault erre az alapra építette luxusra fókuszáló birodalmát. A konglomerátum többi érdekeltségét leépítette; a Boussac vagyonát fokozatosan felszámolta, a munkaerő nagy részét elbocsátotta, csak a Christian Dior és a Le Bon Marché áruház maradt meg.

Arnault felvásárlási stratégiájának kíméletlen hozzáálása már ebben az ügyletben kezdett megmutatkozni, ami később a Louis Vuitton-nál teljesedett ki.

1987-ben egyesítette erőit Henry Racamier rel, a Louis Vuitton akkori elnökével, és megalapították az LVMH-t. Az MH a korábban felvásárolt Moët Hennessy magas minőségű bor- és italgyártó jelzése.

A következő néhány évben Arnault egyre több LVMH-részvényt vásárolt fel, mígnem a legnagyobb részvényessé vált. 1989 elejére a vállalat részvényeinek 43,5%-át birtokolta, és a szavazati jogok 35%-ával rendelkezett. Befolyását arra használta fel, hogy Racamier-t, akivel együtt hozta létre az LVMH-t, kiszorítsa a vállalat igazgatótanácsából, és átvegye az elnöki és a vezérigazgatói szerepet.

 

Az egykori családi vállalkozásból egyetlen családtag sem maradt a Louis Vuitton-ban.

 

Arnault felvásárlásainak ekkor már jól látható következménye, hogy a társaktól, névadó, alapító családtagoktól, örökösöktől, addigi kreatívoktól megszabadul, és friss vért, saját embereket hoz be a működésbe.

A nyolcvanas években a divatipar amúgy gazdaságilag és kreativitásában is hanyatlóban volt. Az a lendület és tőke, amivel Arnault beszállt, – még ha ez elsődlegesen saját gazdagodási ambíciókkal is történt –, megteremtette a divatházaknak azt a teret, aminek köszönhetően a kilencvenes évek kimagasló időszakát és alkotásait köszönhetjük.

Arnault a Dior és a Louis Vuitton mellé megszerezte a Givenchy-t is.

Mindeközben Anna Wintour is egyre nagyobb befolyást élvezett az amerikai Vogue főszerkesztőjeként. Jó érzékkel figyelte az új tehetségeket, járta a fashion weekeket, és Arnault elvileg az ő javaslatára nyúlt olyan merész húzásokhoz, mint amikor 1996-ban a Diorhoz egy „vízvezeték-szerelő fiát”, Galliano-t nevezte ki, a Givenchy-hoz pedig egy „taxisofőr gyermekét”, McQueen-t.

 

A Lous Vuitton addig a magas minőségű, jól ismert logókkal ellátott táska, bőrönd termék skálát kínálta. Arnault ide is behozta a fashiont, mégpedig szintén Anna Wintour javaslatára egy nem európai, hanem amerikai tehetség, Marc Jacobs személyében.

 

 

Marc Jacobs első ruhakollekciója a Louis Vuitton számára nem volt nagy siker, az elkövetkező évek munkái azonban a Louis Vuitton-t is felhelyezték a high fashion divattérképére. Ma már nincs vörös-szőnyeges esemény LV ruha nélkül, (lásd Emma Stone idei összes díjátadó gála vonulását).

Mindeközben az anyagi és kreatív válságba került, korábbi családi vállalkozás, a Gucci sem kerülte el Bernard Arnault figyelmét. A felvásárlási csel azonban itt végül nem jött össze.

Maurizio Gucci 1995-ös halála után a Gucci Domenico De Sole gazdasági irányítása alatt és Tom Ford kreatív vezetésével kapott új lendületet. Az ambiciózus, texasi fiatalember a Guccinál tevékenykedett már, amikor a nehéz anyagi helyzetben az volt a legköltséghatékonyabb megoldás, ha belülről nevezik ki az új kreatív igazgatót. Tom Ford élt a lehetőséggel, és hozta is a kívánt sikert: már az első kollekciója akkorát szólt, hogy a legnagyobb sztárok kezdték viselni az olasz eleganciába öltött szexualitást.

A Guccit 1995-ben tőzsdére vitték, amitől a két vezető, De Sole és Tom Ford sokat várt. Meglepetésükre a konkurens Prada kezdett nagy felvásárlásba, de hamar kiderült, hogy a deal mögött a francia mágnás, Bernard Arnault állt.

Domenico de Sole és Tom Ford nagyon jól tudtak együtt dolgozni, nem szerettek volna ezen a dinamikán változtatni, és tartottak az Arnault -féle gyakorlattól, aki a tulajdonosi jogok megszerzése után hamar megvált a korábbi vezetőktől.

 

 

Arnault egyre agresszívabb részvény vásárlásait úgy kompenzálták, hogy folyamatosan új dolgozói részvényeket adtak ki, így csökkentve az Arnault által tulajdonolt részvények százalékos értékét.

Az ügy jogi útra terelődött, és nagy médiavihart kavart akkoriban. Mindez egyre jobban megviselte az amúgy is anyagi nehézségekkel működő Guccit. Keresték a megoldást, és a friss anyagi tőke bevonására a legnagyobb titokban egy másik francia üzletembert, François Pinault-t vonták be.

 

A divatvilág és luxusipar másik nagy vállalata, jelenlegi nevén a Kering nettó értéke 2024. április 4-én 48,96 milliárd dollár. A Pinault család tulajdonában áll.

Többek között a Gucci, Balenciaga, Bottega Veneta, Yves Saint Laurent, Creed és Alexander McQueen márkák tartoznak hozzá.

Az alapító, François Pinault 1936. augusztus 21-én született, a nyugat-franciaországi Bretagne északi részén található településen. Édesapja fakereskedő volt. Pinault vidéken nőtt fel. 16 évesen otthagyta a Rennes-i Saint-Martin főiskolát. 1956-ban az algériai háború idején bevonult a hadseregbe. Hazatérése után a családi vállalkozásba szállt be, amit apja halála után értékesített.

1963-ban indította első vállalkozását, szintén fakereskedő céget. A Pinault SA erőteljesen növekedett, és folyamatosan diverzifikálta portfólióját azáltal, hogy több csőd előtt álló vállalatot vásárolt fel.

1988. október 25-én a Pinault SA-t bevezették a párizsi tőzsdére, ami után elkezdett szaküzletláncokba fektetni. Többségi részesedést szerzett a CFAO (afrikai szakforgalmazás), a Conforama (lakberendezési kiskereskedés), a Printemps (áruház), a La Redoute (csomagküldés) és a Fnac (könyv- és elektronikai kiskereskedés) cégekben.

A Pinault SA-t 1993-ban átnevezték Pinault-Printemps-Redoute-ra (PPR).

1992-ben Pinault létrehozta az Artémis holdingot a Pinault család befektetéseinek kezelésére. Több borászati és pezsgő vállalatot, hírmagazint, a Christie's aukciósházat és a Ponant luxushajó társaságot szerezte meg.

 

 

A kilencvenes évek végére François Pinault elkezdte áthelyezni üzleti tevékenységét a kiskereskedelemről a luxusra. Ennek következménye lett a Gucci tranzakció, amikor 1999 márciusában a Pinault-Printemps-Redoute 3 milliárd dollárért vásárolta meg a Gucci-csoport 42%-os ellenőrző részesedését, valamint az Yves Saint Laurent 100%-át.

 

 

Az Yves Saint Laurent kreatív igazgatói posztját Tom Ford vállalta, aki így párhuzamosan a Gucci-val vitte a két ház tervezői feladatait. Az amerikai tervező állítólag napi 18 órákat dolgozott, de láthatóan fürdött a munkában, a fényben, a sikerben.

Ez az időszak a Vogue életében is jelentős változásokat hozott mind anyagilag, mind pedig tartalmi és formai megjelenésében. A két vállaltcsoport egyre látványosabb versenybe kezdett, hogy melyikük kerül címlapra, kinek van több oldal szentelve a magazinban, kit viseljenek a nagy sztárok.

Anna Wintour befolyását és jó érzékét arra használta, hogy még nagyobb kommunikációs hatalommá tegye az általa irányított platformokat és ezáltal saját szerepét is növelje.

 

Az akkori történésekről és viszonyokról érdemes megnézni a Kingdom of Dreams négy epizódos dokumentumsorozatát.

Mindeközben a márkák portfóliójában egyre nagyobb jelentőséget kaptak a parfümök, kozmetikumok, napszemüvegek, táskák és egyéb kiegészítők. Minden olyan termék, aminek megszerzésével az egyszerű földi halandók is hozzájuthattak a luxus életérzéshez. A bevételek nagy százalékát mind a mai napig ezek a kiegészítő termékek adják.

A terjeszkedés egyre látványosabb volt mindkét vállalatcsoport márkáinál. Egymás után nyíltak az újabb üzletek nemcsak Európában, hanem egyre nagyobb lendülettel Kínában is.

 

 

Ázsia mind a mai napig első számú célpiaca és legnagyobb bevételi forrása a luxusmárkáknak. 

A Gucci után a Pinault-Printemps-Redoute megszerezte a Boucheront (2000), a Bottega Veneta-t (2001), a Balenciaga-t (2001), és partnerséget kötött Alexander McQueen-nel és Stella McCartney-val.

Lee Alexander McQueen ebben az időben még a Givenchy kreatív vezetői posztján volt, ahova Arnault nevezte ki. Miközben az itt szerzett jövedelem anyagilag egy stabil alapot adott a saját márkájának a fejlesztéséhez, lényegesen kevesebb tere és büdzséje volt, mint a szintén Arnault által tulajdonolt, a cégcsoport ékkövének számító Dior-nál Galliano-nak. Ez is vezethette arra a döntésre, hogy saját márkájának anyagi biztonságát a Pinault-féle érdekeltségi körbe helyezze.

Galliano volt az isten, McQueen pedig csak egy kreatív fiú, aki a Givenchy vezetőjeként nemcsak kevesebb pénzt, de emberi és alkotói elismerést sem kapott annyit, mint amire vágyott. Miközben felnézett Galliano-ra és Arnault-ra, egyre jobban szenvedett ebben a működésben. Így kapva kapott az ajánlaton, amikor a Gucci csoport megkereste. Felmondott a Givenchy-nál, és egy új, de emberileg nem könnyebb korszak következett...

2004-ben a Pinault-Printemps-Redoute elérte a Gucci 99,4%-os tulajdonrészét. 

 

François Pinault a Gucci-csoportot a Pinault-Printemps-Redoute tulajdonába adta, ami után nem tartott igényt Domenico De Sole és Tom Ford szolgálataira. Az amerikai tervezőt a Gucci-tól való távozás rettenetesen megviselte. Az addig kivételesen stabil Tom Ford magába zuhant, drog és alkohol problémái lettek. 

 

 

Ez az időszak a fast fashion elterjedésével is egybeesik. A plázákkal megjelenő ruházati láncok átrendezik a vásárlói szokásokat és vele a piacot is. Az ehhez kapcsolódó túlfogyasztással párhuzamosan a high fashion világában is kizsákmányolás zajlik. Galliano nyilatkozta, hogy évente több mint 30 kollekciót tervez. Tom Ford, McQueen és Marc Jacobs sem volt kivétel, és ez - akármilyen isteni zsenik is - embertelen kizsigerlése a kreatív energiáknak.

Lee McQueen 2010-ben öngyilkos lett. Galliano is egyre jobban fáradt. 2010-ben részegen antiszemita megjegyzéseket tett a szomszédos asztalnál ülő hölgyekre. Az incidensről készült felvétel 2011 februárjában került nyilvánosságra, ami után azonnali hatállyal felmondtak neki a Dior-nál. Marc Jacobs 2013-ban távozott a Louis Vuitton éléről, hogy a saját neve alatt futó márkára fókuszáljon. A munkahelyi nyomás és stressz őt is nehezen érintette, drog és alkohol problémákkal küzdött.

Tom Ford 2005-ben tért vissza a divatvilágba a saját nevével fémjelzett márkájával, ami gyorsan népszerűvé vált. Alkotói útját igényes filmek készítésével tette még emlékezetesebbé.

Galliano egy ideig más tervezőkkel működött együtt, majd 2014-ben a Maison Margiela kreatív igazgatójaként tért vissza nagy sikerrel.

Az Arnault-Pinault luxusipari tengely vagyona azóta is gyarapodik, a tervezők pedig változó ütemezésben tartanak ki, vagy adják egymásnak a kilincset. De ez már egy másik történet...

 

A divatipari nagyágyúkat bemutató sorozatunkat hamarosan folytatjuk.

_____

Nyitókép: Részlet a Kingdom of Dreams című dokumentumsorozatból