Bezárás

Keresés

Bezárás

Öltözzünk ragyogó színekbe a borús évszakban is! – ViktoriaVarga 2020. ősz-tél

Vanyovszki Mária

A rendkívül színes darabjairól ismert ViktoriaVarga a Covid szűk keretei között is megtalálta a módját annak, hogy a szezonra tervezett kollekciója teljes palettáját felvonultassa.

A tavasszal elmaradt, nagy volumenű kifutós show-k helyett a Magyar Divat és Design Ügynökség szűk, szakmai körben, szigorú egészségvédelmi szabályok betartása mellett, trunk show-k keretében szervezte meg a magyar tervezők őszi-téli kollekcióinak bemutatását.

Mivel a divathét hat modelljével és az egy átöltözéssel maximum tizenkét öltözéket tudtak a márkák prezentálni, Viktória vendégeit öltöztette a kollekció többi darabjába.
 

A szivárvány minden árnyalatát megjelenítve ezzel nemcsak a márka, de mindannyiunk sokszínűségére is ráirányította a figyelmet.

 
 
A főként utazásaiból inspirálódó tervező a járványhelyzet miatt idén értelemszerűen nem jutott el távoli, új helyekre, viszont olyan korábbi élményeihez nyúlt vissza, amikor az orosz fővárosban járt.

Elsődlegesen az építészetből merített ihletet, melyhez természeti formákat társított, védett virágokat, növényeket megjelenítve: a pünkösdi rózsa vöröseit, a szibériai liliom magentáját, a rózsagyökér barnáját, a kaukázusi tulipán sárgáját, az északi fény zöldjeit, indigót és türkiz árnyalatokat, valamint sok vöröset találunk a kollekcióban.
 
 
A káprázatos és szemgyönyörködtető jelzők nem túlzóak, ha a kollekció darabjait akarom leírni, sőt. Azt érzem, hogy közel sem fejezik ki azt a látványélményt, amit az öltözékek élőben nyújtanak. Magas minőségű, válogatott, természetes anyagok (selyem, gyapjú, kasmír), rengeteg kézimunka (pomponok, fodrok, szalagok, színes, játékos virágok kézi festéssel), klasszikus karcsú, fazonok modern újraszabása jellemzi a kollekciót.
 
   
 
Aki egyszer ViktoriaVarga ruhát visel, megérti, mennyire más ez, mint a boltból leakasztott, sorozatgyártott darab, és csak designer ruhát akar viselni.
 
 
Viktória missziójának tartja a magyar hölgyek öltözködési kultúrájának folyamatos színesítését. Az a tapasztalatom, hogy ruhái garanciák a sikerre. Több fotózásunk volt már, amire nála találtuk meg az ideális darabot, vagy a fotózásra elkért mintadarabot vette meg a hölgy, aki pózolt benne.
 
Fotók: HFDA
______
További képek a prezentációról:
 
 
 
Címkék: VIKTORIAVARGA



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek