Bezárás

Keresés

Bezárás

ÓRIÁSI ÖRÖMHÍR! - Gera Marina Nemzetközi Emmy-díj jelölt

Vanyovszki Mária

Gera Marina Nemzetközi EMMY-díj jelölést kapott az ÖRÖK TÉL főszerepéért, azaz a világ négy legjobb színésznője közé választotta az Akadémia. A tévéfilmek Oscarjának díjátadója november 25-én lesz New Yorkban.

Magyar színészt még soha nem jelöltek EMMY-díjra, így az egész nemzet számára nagy jelentősége van annak, hogy ezen a rangos díjátadón Gera Marina képviseli Magyarországot. A fesztivál megnyitója a New York-i Magyar Konzulátuson lesz.

Itthon 2017 elején mutatták be az Örök tél című filmet, ami azóta végigtarolta a külföldi fesztiválokat, eddig összesen 30 nemzetközi díjat hozva az alkotóknak.

A Félvilág és A berni követ alkotóinak, Szász Attila rendezőnek és Köbli Norbert forgatókönyvírónak filmje azoknak a Szovjetunióba deportált magyaroknak állít emléket, akik közül százezren soha nem tértek haza.
Ez az első játékfilm, amely hitelesen mutatja be a második világháború végén Magyarországot megszálló szovjetek által málenkij robotra Gulag- és Gupvi-táborokba hurcolt több százezer magyar történetét.
 
 
A történet:
„1944 decemberében orosz katonák nőket gyűjtenek be egy dél-dunántúli kis faluban. Azt mondják, dolgozni viszik őket három hétre. Irén, a sváb fiatalasszony - akinek férje a fronton harcol - kislányát és szüleit hátrahagyva sorstársaival nekiindul az ismeretlennek. Bevagonírozzák őket és egy hosszú és keserves vonatút után a Donyec-medence egyik táborában találják magukat. A svábokat, mint háborús bűnösöket kezelik, és felelőssé teszik őket a német katonák által elkövetett borzalmakért. A táborban, a bányában embertelen körülmények vannak, keveset ér az emberi élet. A lelkileg és fizikailag is összetört Irén megtetszik egy fogolytársának - a maga szabályai szerint túlélni igyekvő Rajmundnak - akinek az életét is köszönheti. A férfi és a nő között különös kapcsolat szövődik, melynek éppúgy szabályai vannak, mint a túlélésnek. Vajon sikerül-e hazajutniuk? Milyen áron élheti túl az ember a poklot? Beteljesülhet-e egy lágerben született szerelem, ha mindkettőjüket család várja otthon?” - port.hu

A főszereplő, Irén karakterét alakító Gera Marinát a Legjobb Színésznő díjával tünették ki Kaliforniában, a Tiburon Filmfesztiválon, Portugáliában az Avanca Filmfesztiválon, és legutóbb Kijevben, a Kinolitopys Filmfesztiválon.

Az EMMY jelölés azonban ezekhez képest is óriási dolog, hiszen New Yorkban a világ minden tájáról válogatják a tévés produkciókat, és magyar színészt még soha nem jelöltek ezen a rangos fesztiválon.

Marinát a színházba járók Bodó Viktor társulatából ismerhették meg, majd Vajdai Vilmos állandó színésznője volt. Legutóbb Mundruczó Kornél darabjában játszott Pilsenben, jelenleg egy angol nyelvű előadáson dolgozik, ill. több nemzetközi, illetve koprodukciós alkotás van kilátásban.

A tévénézők az HBO Aranyélet című sorozatában láthatták, a mozibajárók pedig Török Ferenc Senki Szigete című filmjében, ill. Pálfi György Szabadesés produkciójában, mellyel Karlovy Vary-ban is ott volt az alkotócsapat.
Marina elkötelezett híve a magyar márkáknak és tervezőknek is, így a jövőben divateseményeken találkozhatunk majd vele.

----
Gera Marina
Facebook: https://www.facebook.com/geramarinahivatalosoldal/
Instagram: https://www.instagram.com/geramarina_actress/

Örök tél
https://www.oroktel.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/OrokTel/
 
 
_______
Nyitókép: Örök tél forgatás
 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek