Bezárás

Keresés

Bezárás

« Vissza

„Ma már tudom, a furából hogyan lehet stílusos” - Mengyán Eszterrel vásárolunk a szekrényéből

Vanyovszki Mária

A "Vásárolj a szekrényedből!" sorozat következő epizódjában a rovat ötletgazdáját, Mengyán Esztert látogattam meg, akivel a Hernád utcai showroomjában beszélgettünk.
 
Eszterrel 2016-ban találkoztunk először, mely egybeesett első nem vásárlós időszakával is. Az azóta eltelt hat év alatt elképesztő munkát fektetett a fenntartható divat tanulmányozásába és népszerűsítésébe. Számtalan aspektusból vizsgálta meg a témát és saját fejlődésével összhangban osztotta meg a hiánypótló tudásanyagokat egyre bővülő követő táborával. Mindeközben rendszeresen megfordult iskolákban és különböző cégeknél, hogy élőben is megossza tudását és szemléletét.

Tavaly egyedülálló, összefoglaló könyvet írt a fenntartható öltözködésről, idén pedig újra nem vásárlós vállalást tett egy évre. Ennek apropóján kapott aktualitást az, hogy egy külső szem új inspirációkat adjon a ruhakombinálás lehetőségeire. 
 
 

„Viseld úgy a ruháidat, ahogy eddig még soha!”

Míg a ruhatárában a meglévő darabokból gazdálkodik, munkásságában érezhetően új dolgokra készül. A könyv írása elképesztő energiákat vitt magával, ami mellett végig folytatta a témához kapcsolódó szolgáltatásait is. Újságíró, blogger, színtanácsadó, aki ügyfeleivel rendszeresen átbeszéli a kapszulagardrób és a tudatos öltözködés egyéb aspektusait is. 

A személyes brandek kihívásaival szembesülve nemrég elkezdett egy énmárka programsorozatot követni, ami saját helyzetére szakmai rálátást és megerősítő visszajelzést adott, hogy ahol tart, annak van most ideje.

Miközben érzem, hogy pihenésre, befelé fordulásra vágyik, hamar megegyezünk, hogy mindkettőnk legnagyobb vágya az időnek valami olyanfajta meghajlítása, aminek révén végtelen terünk lenne az elmélyülő, kutató, kreatív írásra is. 

Bátran kombinálni

Eszter saját bevallása szerint visszahúzódó, félős kislány volt, öltözködésében a kilencvenes éveknek megfelelő miniszoknya, neonszínű felső variációkat is kipróbálva »botorkált a divatban«. Ehhez jött a kamaszkor nehézsége a gerincferdülés terhével és az ennek kezelésére viselt orvosi fűző megpróbáltatásaival. 

„Dühös voltam, hogy miközben mindenki haspólóban rohangál, én vastag pulcsit viselek, hogy elrejtsem alatta a »páncélom«. Arra vártam, hogy megműtsenek, mivel hittem, hogy azzal egy csapásra megváltozik minden, lesz önbizalmam, úgy öltözöm majd, ahogy akarok. A kórházban szembesültem vele, hogy van olyan lány, aki a pólóján kívül hordja a fűzőt. Nem elrejti, hanem büszkén vállalja. Az ott egy megdöbbentő felismerés volt, hogy így is lehet.”
 

A szakmai és privát életében a 2015-ös évet tartja egyik kedvenc időszakának, ami az öltözködésében is visszatükröződött. Mai stílusát ehhez képest is kényelmesebbnek és merészebbnek tartja, amibe beleférnek olyan társítások, amiket korábban nem tudott volna elképzelni, mint például blézer melegítővel.  
 
„Ma már sokkal jobban ki tudom fejezni, amit akarok. Kitapasztaltam, hogy a korábban furának érzett igényeimet hogyan hangoljam össze úgy, hogy az stílusos legyen. Füzes Eszter »ESZTÉTIKA - Az öltözködés, mint kommunikációs csatorna« kurzusa rávilágított arra is, hogy bátran merjem kombinálni az egészen különbözőnek tűnő dolgokat. Hogy nem kell tetőtől talpig vintage-be, vagy romantikusba öltözni, hanem ez a kettősség egy szetten belül is megjelenhet.”
 
Sokéves tapasztalatával a háta mögött az április-május hónapokra egy jól összeszedett, stílusos kapszulagardróbbal készült. Ennek darabjait néztük át együtt, amihez az elvárást az alábbiak szerint fogalmazta meg: 
„Imádom a látásmódodat, ezért pont azt a kis fűszert várom, ami nekem néha hiányzik, mert már nincs rá energiám vagy kedvem hozzá.”
 
 
Első kérdéseim a múltra szoktak vonatkozni, utalva arra a sok nő ruhatárában visszatérő jelenségre, hogy egyes darabokat nagyon rég, vagy talán még soha nem viseltek. Ezen a kérdéskörön hamar túljutunk, Eszternek minden ruhadarabja aktívan részt vesz a heti körforgásban. Szezononként vannak a váltások, illetve extrém időjárási körülmények között megengedi magának a szükséges átjárást nyári papucsra, vagy éppen téli kabátra.
 
„Nincsenek igazán régi dolgaim. Anyu nem tartotta meg a régi ruháit, modern, mai darabjai voltak, amikből a kendőit viselem, illetve egy farmer dzsekit és egy farmer inget is használok. Volt egy-két ruhája, amit korábban rendszeresen hordtam, de most már félretettem, hogy megóvjam, és mint emléket tartsam meg.”
 
A családi hagyomány része, hogy amit nem viselnek, hamar továbbadják, illetve húgával közösen birtokolnak darabokat. Egymás között cserélgetnek nemcsak különlegességeket, de egészen hétköznapi öltözékeket, mellényt vagy éppen nadrágot: „Volt egy kedvenc nadrágunk, amiről húgom sms-t írt, amikor tönkrement:
 
»A közös nadrágunknak itt a vége!«

Eszter a fenntarthatóság útján, a színtanácsadás és alkattanácsadás állomásain keresztül járta végig azt a folyamatot, melynek során az oda nem illő dolgok kikerültek a ruhatárából nemcsak színük, formáik, de az anyagok minősége okán is. Műszálas holmit ma már elvétve visel, a bőre sem bírja.
 

Nem vásárlás és szezonális kapszulagardrób

A kapszularuhatárat Eszter szezonális bontásban alkotta meg. A tavaly őszi tapasztalat megerősítette abban, hogy a nagyon zsúfolt, fárasztó időszakban kifejezetten megkönnyíti az életét, hogy az előre elkészített darabokból mindegy, mit kap magára, hiszen minden mindennel passzol. A nem vásárlós vállalással összhangban idén még tudatosabban figyel a lelki aspektusokra: Mikor kezd el hiányozni bizonyos ruha? Megkönnyíti-e az életét, hogy ennyiből öltözködik? Mikor és miért vágyik új ruhára? Mennyire indokolt egy új igény? 
„Ez az egyéves kihívás nekem már nem úgy kihívás, mint annak, aki most találkozik először a témával, és rádöbben arra, mennyi felesleges ruhát halmoz fel, hogy a választásaiban nem tudatos, stb. Másképp figyelem magam. Tudatosítom a megéléseimet, lejegyzetelem és pár hónap tapasztalata után beszélgetni fogok egy pszichológussal is. Kíváncsi vagyok, ő mit gondol ezekről a folyamatokról, a lelki oldalról, a vásárlás pszichológiáról, a környezet pszichológiáról, stb.”

A nem vásárlás szabályaiban a hat évvel ezelőtti vállalásához képest annyit változtatott, hogy ha fehérneműből kifogy, azt venni fog. Mivel mára számtalan együttműködése van hazai márkákkal, az ebből származó darabokat beépíti és viselni fogja. Ez fontos misszió, hiszen itthon sokan nála találkoznak először hazai brandekkel. Ha magának készít valamit, az is belefér, illetve minden, ami ajándék.
 

A közös vizsgálódásunk tárgyát képező tavaszi választékban legidősebbnek egy vintage szoknyát tippel, amit a Lakásbutikból szerzett és egy farmert, ami pedig tökéletesen passzol az alakjára.
 
Mivel inkább nadrágos lánynak vallja magát, a komfortzónából kimozdítás jegyében a szoknyát választom az egyik szett kiinduló alapjául. Egy Süel felsővel társítom, és olyan kiegészítőkkel, mint a csatt és a fülbevaló, amitől az egésznek egy nagyon csajos, franciás hatása lesz. Eszméletlen jól áll Eszternek, és tudja is viselni. 
 

Legutóbbi vásárlását, a pöttyös ruhát nézem ki következőnek, amit tavaly nyáron vett egy online használtruha-shopból. Régóta vágyott egy ilyen egybe ruhára, és maximálisan ki is használta.
 
 
Mivel mostanában a sárga új kedvenc, egy ilyen felsővel hozzuk össze, majd egy Printa kötél övvel és a csíkos Mandragora cipővel.
 

A legújabb szerzemény egy tavalyi együttműködésből származó NOVE biopamut felső, amit még csak egyszer viselt. Ezt szintén felveszem a palettára. Hogy mégis legyen legalább egy nadrágos szett is, ezt a fehér farmerrel, a Süel kardigánnal és a Lilla Sellei hátizsákkal hozzuk össze.
 

A Hegedűs Zsanett készítette, személyre szabott, két oldalú ruha a másik kiszemeltem, hogy a »nadrágos lányt« minél több ruhaviseletre buzdítsam. Hogy a stílusok játékát is erősítsük, sportcipővel és farmerdzsekivel társítom. Az extrát mindehhez a ruha saját anyagából készült öv helyett használt ezüst öv adja.


Az átöltözések után Eszter így vall az élményről:

"A szoknyát a lila felsővel nem jutott volna eszembe így összehozni, mégis a végére az lett a kedvencem. Nőiesebb cipővel is viselném, vagy akár a csíkosat is fölvenném hozzá. Ennyi kiegészítő viselésétől általában elfáradok, különösen ha van rajtam szemüveg, soknak érzem hozzá a fülbevalót és a csatot is, de fogom próbálgatni.
 

Benne volt a fejemben, hogy lehetne kombinálni mintákat és kisebb eltéréssel szoktam is, de ezt a pöttyöst a csíkossal még nem léptem meg. Tetszett és fogom alkalmazni.
 

A harmadik tökéletes, nagyon én vagyok, magamtól is összeraktam volna (lásd nyitókép). Bár annyira színes, hogy azért kell egy hangulat a viseletéhez. 
 
Sportcipőt szoktam ruhával viselni, és ehhez a Hegedús Zsanett készítette, elegáns ruhához is vettem már fel, de hogy ezt még tovább elmozdítsam a sportos irányba farmerdzsekivel és hátizsákkal, magamtól nem választottam volna. Te viszont nagyon kimozgattad, és hálás vagyok, mert így simán működni fog a hétköznapokban is. 
 
Ez most nagyon jó inspiráció volt. Köszönöm az élményt!"
 
 
Én is köszönöm Eszternek a bizalmat és a rovat folytatásának lehetőségét az asalon.hu oldalain!
 
 
"Vásárolj a szekrényedből!" interjú készítése egy komplex szolgáltatáscsomagot és egyedi inspirációs lehetőséget nyújt arra, hogy az interjú alanya a kérdések segítségével és a gardróbján keresztül ránézzen a személyes fejlődésére, tudatosítsa az értékeit és erősségeit, feltérképezze a lehetőségeit, merjen kipróbálni új dolgokat. Mindezt a fenntartható öltözködés jegyében, tőlem kapott új inspirációkkal és a komfortzónából kimozduláson keresztül.
 
Ha Ön is szeretne egy ilyen interjú és öltöztetés alanya lenni, kérje árajánlatunkat az info@asalon.hu címen. 
_______________________ 
A fotókat Horváth Adrienne készítette.
 
 


 



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló bejegyzések