Önkéntes karanténunk okán találtam ki az asalon első kihívását, hogy ebben a feje tetejére fordult világban keressünk kapaszkodókat, melyek között legyen egyik az, hogy néha kiöltözünk otthon is.
Azzal, hogy egy héten egyszer, vagy akinek belefér, akár kétszer, felveszünk valami csini ruhát otthon, magunk és a családunk örömére, fenntartjuk a normalitás illúzióját és a reményt.
Közben a naptáram imént dobta fel, hogy ma lenne a Glamour Women of the Year Gála. Idén először ráadásul nyilvános lett volna az esemény, azaz a szakmai meghívottakon túl bárki vehetett rá jegyet.
A mai öltözködési kihívás témája így az, hogy mit vennétek fel a
Glamour Gálára!
Estig szedjük össze magunkat, és vegyünk fel valami szép ruhát. Tinikori barátnőm, Melitta a gyerekeit is bevonja a játékba azzal, hogy konkrétan ők fogják összeállítani a szettjét. Akinek gyereke van, próbálja ki ezt is ;)
A képet a saját felületeitekre - Instagram, Facebook - is posztoljátok, ezzel biztatva másokat is, amihez használjátok a következő hashtageket:
#öltözzkiotthon @asalonbudapest #stayhomestaychic
Inspirációnak elhoztam, hogy mit viseltem az eseményen az elmúlt három évben:
Orazio Scelsa-val 2019-ben
Oláh Annával, az Anna Amélie tervezőjével 2018-ban
Orosz Andreával 2017-ben
______