“Amikor felébredsz, mert valami rosszat álmodtál, és megnyugszol, hogy ez csak álom volt helyett, rádöbbensz, hogy amit rossznak álmodtál, semmi ahhoz képest, ami a valóságod...”
Három hete minden reggel félve nyitom ki a szemem. Előbb csak tudatosítom a testem darabkáit, majd az ágyat, amit a valóságomnak hiszek, és egy pillanatig örülök nekik, hogy még megvannak. De tudom, hogy ez a valóság most valami olyan rendkívüli, amikor nem akanám megnézni a telefonom, sem felhúzni a redőnyt, mert amíg aludtam, elképesztő dolgok történhettek!
A bevezetőben idézett kijelentést ugyanakkor nem most, hanem még hat évvel ezelőtt, 2014. augusztusában tettem. Egy hónappal azután, hogy a férjem hirtelen meghalt.
Egy ilyen haláleset megélése során a gyászoló lelkének fájdalmából érzékelve a világ teljesen a feje tetején áll, ahogy most a valóságban, mindannyiunknak.
Sokunknak a napokban sem az volt a legnagyobb dilemmája, hogy négy kiló lisztet vegyünk, vagy húszat, meg hogy mit fogunk csinálni, enni, inni, ha otthon ülünk hetekig, hanem hogy az amúgy sérült, beteg szeretteinkkel ilyen helyzetben mi lesz, és /vagy a határokon túl tartózkodó családtagjaink hazajutnak-e. Ha pedig nem, milyen ellátást kapnak. Stb.
Hogy mi a ló…t lehet postolni ilyen időszakban egy divatportálra?
Egyre több ilyen írást tervezek, amiben kevés lesz a divat. De fokozatosan fel fogjuk dolgozni az év elején lezajlott, nemzetközi divathetek kollekcióit is. Nem mindet, csak amik különösen tetszettek, mert emlékek fűződnek hozzájuk, vagy mondanivalójuk van, ill. úgy gondoljuk, hogy ti, az
asalon olvasói pillanatnyi látvány- és szövegörömöt megélve percekre kikapcsolhattok.
Természetesen magyar divat is lesz!
Utána nemcsak a kollekcióról lesz cikk, hanem a lelkes követőkről is, akik saját javaslatuk alapján
Süelben fogják nézni az élő közvetítést. Az otthoni kiöltözésről mindenki küld a
márkának egy fotót. Én is tervezem. Így leszünk együtt, nemcsak lélekben, hanem öltözékben is jelezve egymás felé az összetartozást és a támogatást.
A spontán, nőcis, miniakció arra ihletett, hogy elindítsam az asalon első kihívását.
Minden héten lesz két tematika, két kiöltözős nap, amikor az adott témára, akinek kedve van, csatlakozik és "kiöltözik", majd készít róla egy fotót. A képeket aztán megoszthatjátok a saját felületeiteken, illetve itt kommentben, vagy az
asalon.love Facebook csoportunkban.
A cél ezzel az, hogy ha nem is megyünk sehova, egy héten egyszer, vagy akinek belefér, akár kétszer is, felvegyünk valami csini ruhát otthon, magunk és a családunk örömére, a normalitás illúzióját és a reményt ezzel is fenntartva.
Ha van köztetek, aki témajavaslatokkal is betársulna, írjon itt, kommentben, vagy info@asalon.hu-ra.
Csütörtök lesz az első nap, készüljetek!
BÍZOM BENNE, HOGY NEM KELL SOKÁIG EZT A "JÁTÉKOT" JÁTSZANUNK, DE AMÍG KELL, BÍRNI FOGJUK!
_____
A kettő közötti képet egy kedves barátnőm készítette időszámításunk előtt...