Azon a héten úgy alakult, hogy levegőt venni alig volt időm, csütörtök reggelre meg is fáztam. Nem volt olyan komoly, mint mikor decemberben négy hétig nyomtam az ágyat, de a koronavírus para miatt délután 2-kor még nem döntöttem el, hogy 4-re kimenjek-e a reptérre. Attól tartottam, hogy az amúgy is brexitelt Londonban mint kelet-európai, fertőző beteget lekapcsolnak, és hiába utazom ki, nem jutok el a fashion weekre.
Minden ezzel kapcsolatos aggodalmam feleslegesnek bizonyult, nemcsak mert senkit nem érdekelt sem a testhőm, sem a folyó orrom, hanem mert a repülés engem gyógyít. 18 évesen még pilóta szerettem volna lenni, de mivel ez sajnos már akkoriban is a világ egyik legdrágább képzési folyamata volt, a még megfizethető, vitorlázó repülő tanfolyam után maradtam a bölcsészkaron, ahol vizuális művészetekre specializálódtam.
A repülés mellett ugyanis a látvány és a hang összhangja az, ami egy másik dimenzióba emel: imádom a jó reklámokat, a filmeket, a show-t.
Nekem a divat sem egyszerűen öltözködést jelent, hanem egy olyan lételemet, amiben mindez együtt hat, és más művészeti megnyilvánulásokhoz hasonlóan üzenetet, élményt, örömet közvetítve elgondolkodtat. Meg nem mellesleg ez is gyógyít.
A divathét mindennek az apoteózisa. A kollekciók és trendek bemutatásán túl szól az emberi találkozásokról, a társadalmi üzenetekről és az elgondolkodtatásról.
Hogy mi dolgod ebben a világban! Hol! És kivel!
Az asalon.hu 2020-as egyik nagy újítása, hogy mostantól személyesen ott vagyunk és első kézből tudósítunk nemcsak a hazai, de a nemzetközi divathetekről, hírekről, kollekciókról is.
Azért kezdtem Londonban, mert ott él egyik legjobb barátnőm, akivel ilyen mohamedes sűrűséggel találkozunk, azaz ő annyira ritkán jön hozzám, hogy ha a hegy nem megy Mohamedhez, én megyek hozzá fashion week alibivel.
A streetstyle-lal folytatom!
London páratlan látványképéhez hozzátartozik a legkegyetlenebb időjárásban is haspólóban és strappy szandálban vonuló, lenge öltözetű, miniszoknyás, brit lányok csoportja, miközben mi asszisztensemmel,
Annavirággal bundabugyiban és bundasapkában tömörültünk, hogy a minden oldalról csapkodó, orkános esőben egymást melegítsük.
A londoni fashion week-et ugyanis idén még a szokásosnál is borzalmasabb időjárás nehezítette. Konkrétan volt olyan, hogy a
British Fashion Council Show Space büféjéből nem indultunk el a következő helyszínre, inkább a Kevin Murphy kampányfilm előtt szárítottam még a hajam.
Apropó BFC! Az előszervezés kifogástalan, a sajtóregisztrációm minden bonyodalom nélkül pár nap alatt átpörgött a rendszeren, a helyszíni iránymutatás viszont hagyott pár kívánnivalót maga után. Konkrétan volt olyan, hogy ugyanabban az előtérben egy mobil kordon választotta el a kiállítóteret a kifutós terektől, és hiába mutattad a pass-od, nem engedtek át megtenni azt a négy lépést egyik leválasztott térfélből a másikba. Előbb ki kellett menni az épületből, majd a másik bejáraton ugyanoda visszajönni. Mivel viszont mindkét nyílást vesztegzáras, fém kordonsor vette körbe, a zuhogó esőben voltál kénytelen toporogni 5 percig, mire ugyanoda visszajutottál, ahol már bent voltál. Ekkor mondta azt a vacogó Annavirág, hogy "
London is csak egy olyan kupleráj, mint a többi!"
Fejem:
Öltözékeim a három nap alatt:
ByVarga kabát az őszi-téli kollekcióból
További fotók, részletek, kollekcióértékelések és milánói koronavírus para hamarosan…
_________
Fotók: Klausz Annavirág és én
