Tóth Bori tervezőként mindig is azon ösztönös alkotók közé tartozott, akik sajátos, gazdag belső világukból merítve teremtenek új értékeket a divat, de elsősorban ügyfeleik számára.
A divattervező 2021 őszén új szezonális kollekciójával tér majd vissza, és reprezentálja azt a szemléletváltást, ami jórészt az elmúlt rendhagyó időszak nyomán érett meg benne. A TOTHBORI márkanév eggyé válik az egymásra épülő, időtlen ruhakollekciókkal, melyek számos lehetőséget kínálva, végképp középpontba helyezik felhasználóikat. Tóth Bori két évtizedes szakmai tapasztalatával érti és érzi azoknak a nőknek az életstílusát, akiket szolgál, támogatja az egyéniséget, folyamatosan inspirál – kényelmet, luxust, stílust és fesztelen eleganciát biztosít számukra.
A született tervező
Tóth Bori esetében veleszületett képesség a textíliák és a divat iránti érzék, vonzódás. Már gyerekkorában elbűvölték a finom kivitelű anyagok, első számú időtöltése volt a velük való foglalatoskodás – különleges érzékenységgel választotta ki a minőségi anyagokat. Bori környezete is felfigyelt erre az affinitásra: kamaszkorában komolyabb külső impulzusok is érkeztek azzal kapcsolatban, hogy mindezt tudatos irányba kellene terelnie. így kezdte meg tanulmányait az Iparművészeti Főiskola textiltervező szakán, ahol szintén rengeteg bíztatást kapott – tehetségére, a mintatervezéshez fűződő rendkívüli érzékére rajztanulmányai kapcsán figyeltek fel.
„A lakberendezés, az enteriőr világa nagyon közel áll hozzám a mai napig, főleg a textúrák, az anyagok, a harmóniák. A jelenbeli munkáimban is nagy előnyt jelent az, hogy textiltervezést tanultam, és most teljesedik ki bennem igazából az az affinitás, ami végigkísérte eddigi pályafutásomat” – mondja az alkotó, aki – a nagy divatházakhoz hasonlóan – saját tervezésű anyagokkal is dolgozik.
A főiskola után Írországban tanult – ez a rövid időszak igazi fordulópontot jelentett a pályáján. Egy enteriőr-textil projekt kapcsán utazott ki, mégis a „ruhásokhoz” belépve fogta el az igazi szívdobogás. Ugyan már az egyetemen is sokat varrt barátoknak, osztálytársaknak, akik rendszerint az általa viselt saját készítésű ruhákhoz kaptak kedvet, mégis eleinte nem vette komolyan, hogy ennek intézményesített formát adjon. A döntés egy évvel a főiskola befejezése után született meg: belevágott első méretes szalonjának megnyitásába. Később ez a lépés vezette egyedi kollekcióinak, majd saját márkájának megteremtéséhez is.
Minőség, kifinomultság, életteliség, új gondolatok
A Tóth Bori által képviselt értékek az újjászületett márkában is élénken jelen vannak, de a tervező most egyfajta gesztust intéz a nők felé, akik őt választják vagy mindig is választották az elmúlt évtizedek során. Az új kollekciók, amellett, hogy a burjánzó alkotói fantázia pompájából, a couture nagyívűségéből, a kézműves részletgazdagságból és az olyan ikonikus TOTHBORI-motívumokból is megőriznek, mint a pillangó, esszenciális, higgadt letisztultságú, kortárs időtlen darabokra épülnek majd, amelyek sokoldalúságukkal, megoldásvezérelt, átgondolt szabásvonalaikkal maximális figyelmet fordítanak viselőik adottságaira.
Ready-to-wear ruhadarabok, amelyek szettben, de önálló elemekként is időtlen kifinomult stílussal állják meg a helyüket nappali, vagy – kiegészítővel párosítva – akár esti viseletekként is. Számos opciót adnak viselőjüknek – ez nemcsak könnyed kényelmet, praktikumot jelent, de a variálhatóság révén lehetőséget is a személyiség, a magabiztos egyediség kifejezésére.
Sokarcú nő, sokarcú ruha
A TOTHBORI–nő lehet akár anya, lány, feleség vagy egyedülálló. Egyszerre eltökélt és sebezhető; határozott és kedves; kimondja, amit gondol; inspirál másokat; mára ismeri és elfogadja önmagát; könnyed, ugyanakkor körültekintően válogat; értékeli a művészetet és a mindennapok örömeit. Egyszerre tudatos és ösztönös, akárcsak maga az alkotó, aki számára tervez ruhákat.
A márka tehát saját múzsájaként is olyan karaktert jelöl meg, aki sokszínű értékvilággal rendelkezik – jövőbeni kollekciók is az egyéniség sokféleségére adnak majd odafigyelő válaszokat. Ruhák, melyek a személyiség kiterjesztéseként működnek, univerzálisak és megkönnyítik a mindennapokat. Letisztult, intelligens darabok, amelyek szezonról szezonra képesek egymáshoz kapcsolódni, egyszerre modernek és időtlenek, így nemcsak a mának üzennek – a holnapról sem feledkeznek meg.
Az igazi küldetés
A különleges odafigyelés a márka szolgáltatáskörének összetételében is meg fog mutatkozni: méretmódosítást vagy más igényt, akár átalakítást, egyéni megrendelést is teljesítenek majd az atelier munkatársai az ügyfelek számára.
A TOTHBORI márka és tervezője szemléletváltásában jelentős szerepet kaptak az elmúlt év változásai, melyek nyomán még jobban felértékelődött az egymásra figyelés.
„Érzem azt, hogy milyen felelősség kialakítani egy ügyfélkört, és megtisztelő, amikor szezonról szezonra az én világomból szeretnének részesedni. Nekik szólnak majd ezek a következetesen egymásra épülő kollekciók. A belőlük kialakítható ruhatár darabjai időtlenek lesznek, de maiak; érzékiek és nem kitárulkozóak – szolgálják a nőket és visszaadnak a nőiességhez” – mondja a tervező.
Tóth Bori kötelességének érzi, hogy teljes mértékben azokat a nőket állítsa középpontba, akiknek ruhákat tervez, akik mindig számíthatnak rá.
Az új küldetés univerzális üzenetet hordoz: az állandóság biztonságát fenntartani mindazok felé, akik fontosak számunkra.
@tothbori_official
#TOTHBORI #tothboridesigner
www.tothbori.hu