Bezárás

Keresés

Bezárás

End of an Era – SÜEL korszak a Fashion Street-en

Vanyovszki Mária

Hét évet töltöttek a Fashion Street-en, világmárkák között. Tudomásom szerint ezt egyetlen magyar brand sem mondhatja el magáról. Talán emiatt is hiszik sokan még mindig azt, hogy a Süel nem is magyar márka.

A családi vállalkozást 25 évvel ezelőtt alapították Csillag Zsuzsi szülei; ő maga tíz éve csatlakozott a csapathoz, majd vált a márka arcává, vezetőjévé és kreatív menedzserévé. Az elmúlt évek meghatározó színfoltjává lett Deák Ferenc utcai üzletükből május közepén költöznek ki. Ennek apropóján beszélgettünk.

Mesélj a kezdetekről. Hogyan került annak idején egyáltalán a látókörödbe ez a lehetőség?
Akkor még nem pörgött ennyire Budapest belvárosa, és egymást érték az üres üzlethelyiségek. A Fashion Streeten sétáltunk, és láttam, hogy ideiglenesen is bérbe adják az üzleteket. Azt hiszem egy La Perla pop-up volt előttünk ott. Rákérdeztem, hogy milyen konstrukcióval próbálhatjuk ki magunkat, és bár akkor még az a bérleti díj is soknak tűnt, úgy voltunk vele, hogy két hétig nem lehet gond. Beköltöztünk hat sztenderrel 2011 októberében, és annyira jól sikerült az első két hét, hogy folyamatosan hosszabbítgattuk a pop-up szerződésünket. Az utca is látta, hogy szeretnek minket a magyar vásárlók és a külföldiek is, így nem volt gond az együttműködéssel.
 
 
Csillag Zsuzsi és édesanyja

Ez az üzlethelyiség elég nagynak számít, akár még egy világmárkának is. Ti meg akkoriban alig egy-két éve kezdtetek nagykereskedőből a közvetlen értékesítésre váltani. Nem éreztétek ezt akkor nagy falatnak? Egy ekkora teret feltölteni és fenntartani?
Nem. Örültünk, hogy minden színünket végre szétpakolhatjuk és megmutathatjuk milyen sokoldalúak vagyunk nemcsak a rengeteg árnyalat szempontjából, hanem a kötött portfoliót tekintve is. Na persze azért nem mind arany, ami fénylik; voltak húzós hónapok, amikor leszakadt a hó és megközelíteni sem lehetett a belvárost. Ilyenkor nem jöttek a turisták, és persze a magyar vásárlók is inkább a bevásárlóközpontokat választották.
 
Kommunikációban mennyire tudtad ezt az exkluzív helyszínt a márka előnyére, népszerűsítésére fordítani?
 
Fashion Street a Deák tér irányából 
 
Ez elég kettős dolog volt. Nyilvánvalóan sokat segített a pozicionálásunkban az üzlet, és megerősítette az emberekben a Süel színes és minőségi „fonal paradicsom” képet, viszont mi nem luxus (luxury), vagy úgynevezett megfizethető luxus (affordable luxury) szegmensbe tettük magunkat, hanem prémium, illetve a basic vonalunkat (tehát az egyszínű, praktikusan variálható kötöttségeinket) pozicionáltuk a mid-marketre (mint például a Zara). Viszont eleinte sokan nem is mertek bejönni, legyen szó magyarokról vagy külföldiekről, mert azt gondolták, elképesztően drága. Hiába voltak kint az árak, sokan elkönyvelték teljesen megfizethetetlen és elérhetetlen dolognak. Aranyos eset volt például, amikor egy fickó, aki rengeteget vásárolt a feleségének, a végén megkönnyebbülten elmesélte, hogy ő azt gondolta több százezer egy felső, annyira tetszett nekik a kirakat.
 
 
Hozzá kellett szokniuk az embereknek, hogy nyugodtan bejöhetnek. Azóta az utca is átalakult és már több olyan márka van jelen, amelyik ezt a közönséget célozza meg. Mondhatjuk, hogy az utóbbi két évben érett be a dolog. Más szempontból remek helyszínt biztosított exkluzív rendezvényeknek, divatbemutatókhoz, tárgyalásokhoz. Május 11-én lesz az utolsó bemutatónk ezen a helyen, úgyhogy gyertek! 
 
 
Kvázi Flagship store-ként működött? Te mikortól tekintetted annak?
Az utóbbi két évben. Előtte még az Árkádban is volt egy Süel márkabolt és köpni nyelni nem tudtam, annyi dolgom volt. Nyilván most sem unatkozom, de sokkal több időm maradt egy-egy kreatív koncepció, új kollekció mentén újabb és újabb eseményeket szervezni. Mondhatjuk, hogy fókuszáltabban tudtam dolgozni. Ez nagyjából egybe esik azzal, amikor az utcán belül át kellett költöznünk a jelenlegi Zara-Home helyéről a mostani Süelbe. Az új helyet a mojito fonalunk prezentációjával nyitottuk, és egész hétvégén mojitókat kevertünk az üzletben.
 
Mekkora értékesítési volument jelentett az üzlet a cég egész forgalmának viszonylatában?
Ilyen adatokat nem adhatok ki, de az fontos, hogy amekkora forgalmat generált, annyira nehéz volt kitermelni a bérleti, marketing és egyéb költségeit, amik az évek alatt igencsak megnőttek.

A hét év alatt hogyan alakult, változott a vásárlói kör? Gondolok itt a külföldiek, hazaiak arányára, törzsvásárlói körre.
Egyre több a magyar vásárlónk, de igazából a külföldi is. Folyamatosan fejlődtünk és a visszatérő vásárlók aránya nagyon magas nálunk. Ez a külföldiekre is igaz. Vannak akik a reptérről egyenesen idejönnek, van olyan vásárlónk, aki emiatt repül Magyarországra, mert teljesen bele van bolondulva a dolgainkba. Általánosságban nagyon másnak és különlegesnek látják a magyarok és a külföldiek is a termékeket, de mindemellett hordhatónak és jól kihasználhatónak is érzik. De ami miatt sokan vissza-visszatérnek, az az üzlet hangulata. Nálunk elég személyes a kiszolgálás, kávéfőzéssel és dumcsizással egybekötött ajánlgatás, tökéletes áruismeret, amire mindenki vágyik a most már egyre személytelenebb világban.
 
 
Feltételezem, figyelitek a vevői szokásokat, hogy mik a kedvenc darabok. Magát a tervezést, a kollekciók alakulását mennyire befolyásolta az üzlet vásárlóköre?
Persze ez nagyon nagy hangsúlyt kapott mindig is (mármint a vásárlói szokások megfigyelése), és külön kívánságlistáink is voltak, de ez nem csak ennél az üzletünknél igaz. A színeket kollekciókat tekintve bizonyos fazonokat valóban a vásárlóink miatt készítettünk el, de amit igazán befolyásoltak, az az anyagválasztásunk. Egyre nyitottabbak voltak az izgalmas, jobb minőségű, mindamellett természetesen drágább fonalakra, amiket most már előszeretettel használunk. Ennek nagyon örülök, mert látva az igényt és a lelkesedést most is nagyon innovatív fonalakkal tudunk készülni az őszi/téli szezonra.
 
Görög Zita a Süel üzletében
 
A márkának van több izgalmas kezdeményezése, kampányok, jótékonysági vásárok. Mesélnél ezekről?
Erről egy külön könyvet tudnék írni... A nőket fókuszba helyező kezdeményezések nagyon messzire nyúlnak vissza. Süel az inspiráló nőkért kampány 2013 óta van hivatalos formába öntve; a jótékonysági vásár a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján 2014 óta minden évben nagyon nagy siker; a „ Színek a ruhádra valók” kampány párkapcsolaton belüli erőszak túlélőivel 2015 óta; (erre nagyon- nagyon büszkék vagyunk); és idén indult a #friendspiration kezdeményezésünk, ahol egymás támogatására hívjuk fel a nők figyelmét.
 
Kép a #friendspiration kampányból 
 
A kötött megszerettetése is nagy projektem volt, így egymást érték a kreatív fotózások, ahol a kötött ruhákat újabb és újabb környezetekbe helyezve mutattuk meg sokoldalúságát. Így volt szerencsém együtt dolgozni Horváth Évával, Tatár Csillával, Czippán Anettel, Köböl Anitával, Marton Adrival, Burján Szafival, Jakabos Zsuzsival, Jordán Adéllal, Horváth Lilivel és a gyönyörű Tompos Kátyával is, de ennek sincsen vége.
 
Tompos Kátya a Süel bridal kollekció egyik darabjában 
 

Volt Süel eco fair is, amit idén is meg szeretnénk rendezni. Illetve a maradék fonalainkat, hulladékainkat is újrahasznosítjuk egy csapattal.
 
Visszanézve az elmúlt hét évre, hogyan értékeled a márka alakulását?
Hogy nagyon szuperül szárnyalunk és nagyon sokat fejlődtünk.
 
Csillag Zsuzsi fotózás közben
 
Ezt a boltot más helyre egy az egyben át tudod vinni? Vagy a mostaniak közül melyikre helyezed át a súlypontot?
A belvárosban nézelődünk, de még nincs megállapodásunk. A Mammut marad és egy benti üzlettel szeretnénk még kiegészíteni. Az utóbbi négy évben rohamosan nőtt az online megrendeléseink száma is, így a webshopunk ismét megújul, interaktívabb lesz és most már több nyelven és több régióban is elérhetőek leszünk. Bízom nagyon a külföldi partnereinkben is, leginkább az amerikai lányban, aki hamarosan pop-up store-t nyit Chicagoban.

__________
Nyitókép: Gregus Máté 
 
További képek az üzletből:
 
Címkék: Süelkötött



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek