Bezárás

Keresés

Bezárás

Merd magad megélni, merj színeket viselni! – Süel személyre szabott színtanácsadás

A Süel háza táján soha nincs megállás. Épp hogy bemutatunk egy új kollekciót, máris érkezik a következő, alig ocsúdunk fel egy kampányból, egyből válthatunk egy újabbra.

Legutóbbi fotósorozatukban a színtípus szerinti öltözködésre mutatnak úgy példát, hogy a Süel, ill. a Csillag Zsuzsi prémium termékeket új kontextusba helyezve lágy, finom, nőies, mégis igazi power woman összeállítást kapunk.
 

Négy színtípus, négy Süel színben

 
 
Van aki úgy születik, hogy mindig és azonnal tudja, hogy mi az, ami jól áll neki. De még az ilyen rutinos öltözködésben is akadnak mellényúlások, ill. olyan impulzív vásárlások, melynek eredményei a szekrény alján lapulnak évekig.

A környezettudatos vásárlás egyik alapvetése is, hogy tisztában legyünk azzal, milyen színtípusba tartozunk,  hiszen így nem lesz több mellényúlás, csak harmónia.

A Süel, mint az egyik legszínesebb ruhakínálattal rendelkező hazai márka új, kiegészítő szolgáltatásaként vezette be vásárlói számára a személyre szabott színelemzést és tanácsadást.

„Magyarországon komolyabban a 90-es évek elején kezdtek foglalkozni a színelemzéssel, melynek alapja a négy évszak szerinti színtípusok: a tavasz, a nyár, az ősz és a tél. Én anno a Magyar Divat Intézet berkeiben tanultam erről a szakma nagymesterétől, Pirityi Évától, aki azóta is oktatja a színek izgalmas tudományát. Ő volt az első, aki becsempészte hazánkba a színelemzéssel kapcsolatos nemzetközi tudást.” - meséli Zsuzsi.

Bizonyos színek mindenkinek jól állnak, gondolhatják sokan, de a jól beváltnak hitt praktikák mellett olyan tanácsokat, ötleteket kaphatunk, melyekkel valóban stílusos és harmonikus ruhatárat és külsőt tudunk kialakítani.

Ízelítőnek íme két trükk a csapattól:

Ha van olyan kedvenc színed, ami a színtípusodnak nem felel meg, nem kell lemondanod róla, válassz olyan árnyalatú kiegészítőt, ami távolabb esik az arcodtól és így nem üt el a típusodtól

Sokan azt gondolják, hogy a fekete mindenkinek jól áll, pedig nem így van. Valójában a sötétkék az, ami színtípustól, kortól, személyiségtől, testalkattól függetlenül mindenkinek előnyös.
 
Webshop: https://suel.hu/shop/
 
 
 
 
 

_______
Termékek: asalon.shop/süel
 
Központi üzlet:
SÜEL Mammut
1024, Budapest, Lövőház u. 2-6.
+36/30-327-86-80
info@suel.hu
Nyitvatartás:
H-Sz: 10:00 – 21:00
V: 10:00 -18:00
 
Központi elérhetőség
Telefon: 06306701455 (webshop)
 
E-mail: info@suel.hu
Weboldal: www.suel.hu
 
 
Twitter: https://twitter.com/suelknitwear
Blog: https://yarnparade.blog.hu/
 
További Süel üzletek:
SÜEL Árkád
Budapest, Örs vezér tere 25/A első emelet
+36/30-222-40-78
info@suel.hu
Nyitvatartás:
H-Sz: 10:00 – 21:00
V: 10:00 - 19:00

SÜEL Fashion Trend Center (Kis- és nagykereskedés)
2040 Budaörs, Gyár utca 2.
+36 30 471 1874
info@suel.hu
Nyitvatartás:
H-Cs: 8:00 - 16:00
P-Sz: 10:00 - 19:00
V: 8:00 - 16:00
SÜEL Keszthely
8360 Keszthely, Kossuth Lajos u. 15-17.
06 30 471 1876
info@suel.hu
Nyitvatartás:
H-Sz: 09:30 - 18:00
V: ZÁRVA
 

 
Címkék: Süelkötött



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek