Bezárás

Keresés

Bezárás

SÜEL 6. Jótékonysági Műhelyvásár

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján idén is jótékonysági műhelyvásárt szervez az egyedi kötött világáról ismert budapesti márka, a Süel. Az adománnyal immár hatodik éve segítik a családon belüli erőszak áldozatait, illetve felhívják a figyelmet a problémakörre.
 
Időpont: 2019. november 25. 
 
Bátorság, erő, szabadság, önbizalom, többek között, ezek körül a hívószavak körül forgott idén a “Színek a ruhádra valók” kampány fotózása, mely a családon belüli erőszakra hívja fel a figyelmet. A kampány a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján megrendezésre kerülő jótékonysági műhelyvávásárban csúcsosodik ki.

A vásár adómentes bevételét 2019-ben a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület ) kapja. Céljuk, hogy az adománnyal segítsenek a családon belüli erőszak áldozatainak, illetve felhívják a figyelmet a problémakörre.

“Bár az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott a leginkább nőket és gyerekeket érintő, családon belüli erőszak, sajnos a számok még nem javultak. A Magyarországon az elérhető statisztikák szerint havonta legalább 3 nőt meggyilkol férje, élettársa, barátja esetleg alkalmi partnere és minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaznak. A MeToo mozgalom lökést adott annak, hogy többen merjenek telefonálni, segítséget kérni, illete, hogy a segélyszervezetekre is több figyelem irányuljon, de statisztika szintjén még nem érezzük a változást. A Süel programja egyedülálló abból a szempontból, hogy nem csak pénzbeli támogatást nyújt, de a túlélőket is bevonva a kampányba valóban erőt, példát mutat és inspirál.” - írta Ötvös Veronika a NANE szóvivője.
 
A 2014-ben induló program a tervező, Csillag Zsuzsi saját ötlete nyomán valósult meg, és már az előző 5 évben is rendkívül nagy sikert aratott a vásárlók és a támogatott szervezetek körében. A vásár most már elengedhetetlen része, mondhatni fő pillére a márka társadalmi szerepvállalásának, ami ilyen hosszú távon, intergráltan igazi kuriózum. Az előző öt évben több, mint másfél millió forintot adományoztak a nemes célra. Idén egy olyan anyag összeállítására szánják a pénzt, ahol az anyát érő bántalmazás gyerekekre gyakorolt hatását mutatják be.

A koncepció a márka értékeihez nagyon illeszkedik. Felvilágosult, karakteres nőknek terveznek, akik az intenzív színekben még erősebbek és a néha páncélszerű kötöttségek megvédik őket, ha kell.

Különlegessége a vásárt megelőző kampánynak, hogy nagykövetei túlélők, azaz olyan nők, akik már átélték a családon belüli erőszak valamilyen formáját és most először vállalják arcukat és a múltjukat a nyilvánosság előtt. A szlogen „A színek a ruhádra valók...” utal a túlélők múltjára és szorosan kapcsolódik a márka egyedi színvilágához.

A vásárt megelőző kampányfotózás évek óta nagy kíhívás elé állítja az összes résztvevőt. A segélyszervezetek a toborzásban segítenek, a márka kreatív csapata a nyitott és elfogadó légkörért vállal kezességet, a túlélők pedig végtelen bátorságról tesznek tanúbizonyságot azzal, hogy felvállalják arcukat a nyilvánosság előtt, miközben gyakran egy szatyorral a kezükbe, épphogy csak elmenekültek a múltjuktól.

A program hivatalosan is része a 16 akciónapnak.

További információk az esemény Facebook oldalán:
https://www.facebook.com/events/2472024283080269/

 
A színek a ruhádra valók - 2019
 
 
 
 
 
 
Fotó: Gregus Máté
Smink: Veronika Deák
Styling: Kerekes-Laczkó Ágnes, Csillag Zsuzsanna 

A lányok által bemutatott szetteken szereplő kötöttségeket hamarosan megvásárolhatjátok online! 
A NANE5 kód használatával a termékek árának 5% a NANE egyesülethez vándorol egészen december 10-ig, az emberi jogok világnapjáig. 
 
Webshop: https://suel.hu/shop/
 
_______________________
További elérhetőségek
 
Központi üzlet:
SÜEL Mammut
1024, Budapest, Lövőház u. 2-6.
+36/30-327-86-80
info@suel.hu
Nyitvatartás:
H-Sz: 10:00 – 21:00
V: 10:00 -18:00
 
Központi elérhetőség
Telefon: 06306701455 (webshop)

További Süel üzletek:
SÜEL Árkád
Budapest, Örs vezér tere 25/A első emelet
+36/30-222-40-78
info@suel.hu
Nyitvatartás:
H-Sz: 10:00 – 21:00
V: 10:00 - 19:00

SÜEL Fashion Trend Center (Kis- és nagykereskedés)
2040 Budaörs, Gyár utca 2.
+36 30 471 1874
info@suel.hu
Nyitvatartás:
H-Cs: 8:00 - 16:00
P-Sz: 10:00 - 19:00
V: 8:00 - 16:00

SÜEL Keszthely
8360 Keszthely, Kossuth Lajos u. 15-17.
06 30 471 1876
info@suel.hu
Nyitvatartás:
H-Sz: 09:30 - 18:00
V: ZÁRVA

 
 

 
Címkék: Süelkötött



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló események