Bezárás

Keresés

Bezárás

Kánikularuha – Avagy mégsem mehetek meztelenül az utcára

Vanyovszki Mária

Azért is imádom a 40 fok közeli meleget, mert ilyenkor az öltözködésnek egyébként máskor kevésbé, vagy egyáltalán nem alkalmazható módjaival lehet élni:
 
1. Az első ilyen alternatíva, (csak merészen bevállalósoknak ajánljuk), hogy nem veszünk fel az égadta világon semmit.
2. Máskor elképzelhetetlen lehetőség, hogy ha a kiszemelt cuccunkat alig fél órával indulás előtt a szennyesben találjuk meg, 5 perc kézi mosás és 5-10 perc napon száradás után már vehetjük is fel.
3. Nagy kedvencem a hirtelen alkotás is. Én például – az alapanyagot anyukám és nagymamám ruhatárából lenyúlva –, rendszeresen kendőket variálok különböző formátumban magamra. Kendők hiányában tulajdonképpen egy bármilyen, minimum 150x200 cm-es anyagot is tógaszerűen magamra kötök és a frissen kreált outfitben lazán járom a várost.
 
A következőkben alapdarabok beszerzésében szeretnék segíteni, melyhez az októberi divathéten bemutatott, magyar tervezői kollekciókból válogattam.
 
Fehér ruha munkahelyre, irodába, klasszikus szabásvonalakkal, kis csavarokkal, mint Anna Daubnernél a rácsos textilbetét és a játékos rojtozás, ill. a lábközépig érő, konszolidált ingruha, finoman díszített övvel: 
 
  
 
Míg a Tomcsányi spagettipántos, elől gombos darabja nyári motívumokkal lesz könnyed kísérőnk egész napra, a Nanushka rövidebb ruhája konszolidált szabásvonalaival üzleti megjelenésként is tökéletesen vállalható darab .
 
   
 
Következő a maxiruha, melyből szintén nem hagyhattam ki a fehéret. A Cukovy elegáns darabjának lágy esését egy színes övvel hangsúlyozhatjuk, ahogy a modell is a képen.
 
 
Ez a halványkék Anna Daubner darab garantált élményviselet, ahogy a következő képen látható, földszínű, bőrbarát Alma Vetlényi ruha is. Ráadásul nemcsak tökéletes alkatú modelleken mutat jól, szépen íveli a domborulatokat, és leplezi a felesleget.
 
   
 
A színek rajongóinak pedig álljon itt négy egészen különböző fazon: egy könnyed tunika és egy napsárga, zsebes kisruha a Cakótól, majd pedig két ferde vonalakkal szabott, finom darab a Celenitől.
 
  
 
   
 
A nadrágos szetteket előnyben részesítőknek ajánlom a Cakó kék-fehér, vagy az Elysian hófehér overállját és a Nanushka játszóruháját.
 
  
 
 
A Je Suis Belle univerzumot sem hagyhattam ki. A kendős bevezetésre utalva tőlük hoztam ezt, a fejfedőt egyfajta uszály applikációként újrahasznosító, pántos kisruhát, ill. a meztelenséget is vállaló, színes, alkalmi darabot.
 
  
 
Bónuszként pedig álljon itt két alkalmi, nadrágos darab: az Elysian finom, mégis merész összeállítása és a Nora Sarman ellenálhatatlan overállja.
 
   
 
Folytatjuk...
 
_______
Képek: Mercedes-Benz Fashion Week 2017. október 
Holecz Endre



Hírlevél feliratkozás
A hírlevélküldéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul veszem

Hasonló hírek